A Sóstói-erdő Nyíregyháza legértékesebb, legegyedibb természeti értéke. Sajnos ezt az ősi természeti örökséget számos veszély fenyegeti. Egyesületünk komoly szakmai munkát végez annak érdekében, hogy az erdő megmaradjon olyannak, amilyennek szeretjük, sőt!
Figyelem! A Sóstói-erdővel kapcsolatban mindent megtalál legújabb honlapunkon: http://www.sostoierdo.hu/
Az utóbbi idők legfontosabb eredménye, hogy az erdészeti beavatkozásokat 10 évre alapvetően meghatározó Körzeti Erdőterv elkészítése (2007-2008) során részben sikerrel képviseltük a természetvédelmi érdekeket. Így a jövőben várhatóan kisebb területű vágásokkal, kíméletesebb módszerrel végzett felújításokkal találkozhatnak a kirándulók, és reménység szerint megindulnak a folyamatos erdőborítást biztosító erdőgazdálkodási kísérletek.
Igyekszünk önkénteseinket, aktivistáinkat is bevonni a Sóstói-erdővel kapcsolatos programjainkba. Minden tavasszal megszervezzük a „csillagvirág-számlálást” (a védett és csudaszép ligeti csillagvirág állományának felmérését), s a jövőben várhatóan több természetvédelmi akcióban is lehetőség lesz a tevékeny részvételre.
További információk a Sóstói-erdőről
Általános tudnivalók
A Nyíregyháza északi része és Sóstóhegy között elnyúló erdő területe közel 400 hektár. Sajnos a város terjeszkedése következtében nagysága folyamatosan csökken (100 évvel ezelőtt még 600 hektár területű volt). Két erdőtömbre különül el: az úgynevezett Nagyerdőre, illetve a kisebb, 50 hektáros, északi Hím-erdőre. Rendeltetése szerint parkerdő, az utóbbi években jelentős jóléti fejlesztések szolgálják a kirándulókat.
Története
Jelenlegi tudásunk szerint a Nyírség egészére – az erős vízhatású, valamint a szikes és a szélsőségesen száraz buckatetői területek kivételével – többé-kevésbé zárt, összefüggő erdőségek voltak jellemzők az ember megjelenéséig. A Sóstói-erdő minden bizonnyal egyike a nyírségi őserdők kevés számú maradványának. Fejlődése szempontjából említést érdemel, hogy nagyon közel – mintegy 4 kilométerre – helyezkedik el a Tisza egykori öntésterületétől (azaz a Rétköz pereméhez), ezért közvetlen kapcsolatban volt az azóta már szintén elpusztult magas-ártéri erdőségekkel.
Az erdő első említése 1426-ból való. Jelenlegi helyén történő ábrázolása először az I. Katonai felmérés 1784-ben készült térképlapján látható (alakja hasonló a mostanihoz, már ekkor elkülönül a nagyobbik, és a Sóstótól északnyugatra levő kisebbik erdőtömbje). A felméréssel egy időben készült országleírás szerint ekkor fiatal, sűrű tölgyerdő állt itt (az erdő korára vonatkozó megjegyzés összefüggésbe hozható az ekkor alkalmazott alacsony vágásfordulókkal, ld. lentebb). Az erdő területén már ekkor – és a későbbi ábrázolásokon is – több jelentős kiterjedésű vízállásos-mocsaras folt volt, ezek azonban már a XX. század elejére jórészt eltűntek vagy összezsugorodtak a lecsapolások következtében. Közvetett információk arra is utalnak, hogy a magasabb buckatetőkön fátlan tisztások is voltak.
Nyíregyháza két részben végrehajtott örökváltságát megelőzően az erdő nyugati fele a Dessewffy család (1803-ig), a keleti a Károlyiak (1824-ig) kezében volt. Az utóbbi, 1824-es átadási okmányból tudjuk, hogy az erdőművelés már az örökváltság előtt vágásos rendben történt. Rendszeres üzemterv szerinti kezelés 1883 óta történik. Feltehetőleg az 1800-as évek második felében történt meg a magasabb tisztásos buckák akáccal való betelepítése, és a nagyobb mocsaras-vízállásos területek – részbeni lecsapolást követő – erdősítése kőrissel, szillel és tölggyel. Nyíregyháza város gazdasági hivatalának iratai szerint 1923 végéig sarjerdő üzemmódban, 40 éves vágásfordulóval történt a kezelés. 1924-ben célul tűzték ki az akácosok 30 éven belüli tölgyessé alakítását és a szálerdő üzemmód bevezetését (felújító vágás vagy tarvágás alkalmazásával) a gazdasági rendeltetésű erdőrészletekben. A parkerdő rendeltetésű részletekben az előírt üzemmód a szálalás volt. A tölgyesek vágásfordulóját a gazdasági erdőben 100, a parkerdőben 120 évben határozták meg. A XX. század második felére ezeknek a törekvéseknek csak egy része valósult meg (az akácosok megmaradtak, sőt, terjeszkedtek, általánossá vált a tarvágásos üzemmód, stb.).
Az erdő területe az elmúlt évszázadok során fokozatosan csökkent. 1774-ben még 588 hektár, 1924-ben 520 ha, 1936-ban pedig csak 464 ha volt az erdő területe, az 1978-ban készült erdészeti üzemterv szerint pedig mindössze 375 hektár. A zsugorodás oka a város terjeszkedése. Jelenlegi állapot szerint a Sóstói erdőtömb területe: 371 ha. A csökkenés mellett erős feldarabolódás is kezdetét vette: 1872-ben megépült a Nyíregyháza-Csap vasútvonal, 1905-ben a kisvasút, a régről meglevő Sóstói-utat pedig főúttá szélesítették.
Az XX. század elejének előremutató erdőgazdálkodói elképzelései csak kis részben valósultak meg. Sajnos a század végére tovább növekedett a tájidegen fafajú területek aránya, általánossá vált a tarvágásos üzemmód, és problémaként jelentkezett a tölgyes állományok nagyjából egyidejű elöregedése. A legutóbbi üzemtervi időszakok során természetvédelmi szempontból kedvezőtlennek kell értékelni az őshonos állományokban nagyobb összefüggő területeken végzett tarvágásokat, melyeket – kituskózás, mélyszántás, teljes talajelőkészítés után – gyakran helyben nem őshonos fajjal (vöröstölgy, cser) történő beültetés követett. Ugyanakkor az elmúlt pár évben elmozdulás tapasztalható a természetközeli erdőgazdálkodás módszerei irányába.
Állománytípusok
Összkiterjedésének mintegy harmadát alkotják idős (90-140 év) kocsányos tölgyes állományok. Ezek az erdőrészletek a leszármazottai az ősi tölgyes rengetegeknek, melyek valaha az egész Nyírséget borították. Az erdő közel egytizedén fiatal őshonos fafajú felújítások találhatók, melyekből talán, sok-sok évtized múltán hasonlóan tekintélyes állományok alakulnak ki. Az erdő többi részén sajnos sokkal kevésbé természetes, vagy éppen tájidegen fafajokból (főként akác, vörös tölgy) álló faültetvények találhatók. Ezek élővilága sokkal szegényesebb, gyomosabb – hosszabb távon mindenképpen az a cél, hogy helyükre ismét őshonos fafajú erdők kerüljenek.
Az erdő természetközeli tölgyes erdőtársulásai között éles határvonalat húzni nem lehet. Eredetileg az erősebb vízhatás miatt a ligeterdő-jelleg feltehetőleg erősebben dominált, és a magasabb buckahátakon a pusztai tölgyes típusa is lényegesen gyakoribb lehetett. Utóbbiak ősi termőhelyükről jórészt az akácosítás miatt eltűntek, vagy degradálódtak, míg az előbbiek a talajvízszint-csökkenés és homokráhordódás miatt szorultak vissza (gyöngyvirágos-tölgyessé alakultak). Pillanatnyilag ligeterdő jellegű foltok csak kisebb állományrészletekben maradtak fenn, a pusztai tölgyesek elemei pedig a gyöngyvirágos-tölgyesek szárazodó, felnyíló részein jelennek meg. A tölgyesek összes típusában jellemző az igen változatos szerkezetű, fajgazdag cserjeszint. Az aljnövényzet természetessége nem egyöntetű, a tölgyesek mintegy 20 %-ában gyomosodó, vagy a természetesnél lényegesen fajszegényebb gyepszint található.
Az idegenhonos kultúrállományok növényzete meglehetősen jellegtelen. Az akácosok általában dús, gyomos, fajszegény aljnövényzetűek, a cserjeszintet szinte kizárólag a fekete bodza képviseli. Elvétve, összesen pár hektáron találhatók olyan akácosok, amelyekben a tölgyesekre jellemző gyöngyvirágos aljnövényzet uralkodik. A vörös tölgyesek kevéssé gyomosak, viszont az erős árnyalás és a lassan bomló avar (esetleg allelopatikus hatások miatt) mind a cserje, mind a gyepszint rendkívül alacsony borítású és szegényes összetételű. Az egyéb idegenhonos fafajú állományok növényzete hasonlóan gyomos vagy szegényes.
Viszonylag kis kiterjedésben találhatók főként őshonos fafajú, de a természetestől távol álló összetételű állományok (pl. hegyi szil, korai juhar, hegyi juhar). Ezek aljnövényzete általában szegényes. Ebben közrejátszhat, hogy a fenti fafajok valószínűleg a szűkebb tájegységben nem őshonosak. Az elmúlt 10 évben telepített cseres állományok aljnövényzetének alakulásáról egyelőre nincs egyértelmű képünk.
Növényvilág
A Sóstói-erdőben az E-misszió Egyesület 2003 óta folyó kutatásai 250 edényes növényfajt mutattak ki. Ezek közül a hatályos jogszabályok közül 7 védett, egy fokozottan védett faj. A növényfajok bámulatos gazdagságáról kora tavasztól őszig személyesen érdemes meggyőződnünk.
A természetes erdőrészletek uralkodó fafaja az akár több száz évig is elélő kocsányos tölgy. Mellette számos elegyfajt teszi változatossá az állományokat. Az erdő őshonos és nem őshonos fafajainak megítélése egyes fajok esetében bizonytalan. Korábbi leírások figyelembe vételével az előforduló fafajokat a következőképpen csoportosíthatjuk:
Nagy bizonyossággal őshonosnak tekinthető, jelenleg is előforduló fafajok a Sóstói-erdőben: kocsányos tölgy (Quercus robur), magyar kőris (Fraxinus angustifolia subsp. pannonica), mézgás éger (Alnus glutinosa), rezgő nyár (Populus tremula), szürke és fehér nyár (Populus alba, P. canescens), madárcseresznye (Cerasus avium), zelnicemeggy (Padus avium), gyertyán (Carpinus betulus), mezei juhar (Acer campestre), tatárjuhar (Acer tataricum), mezei szil (Ulmus minor), vénicszil (Ulmus laevis), bibircses nyír (Betula pendula), törékeny és fehér fűz (Salix fragilis, S. alba, és ezek esetleges más fűzfajjal alkotott hibridjei), vadalma (Malus sylvestris), vadkörte (Pyrus pyraster).
Nem egyértelműen őshonos (Magyarországon őshonos, a Sóstói-erdőben előforduló, de helyben megkérdőjelezhető őshonosságú) fafajok: csertölgy (Quercus cerris), korai juhar (Acer platanoides), hegyi juhar (Acer pseudo-platanus), kecskefűz (Salix caprea), kislevelű hárs (Tilia cordata), nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos), ezüsthárs (Tilia tomentosa), hegyi szil (Ulmus glabra), madárberkenye (Sorbus aucuparia), fekete nyár (Populus nigra).
Bizonyosan nem őshonos fajok a világ más részeiből betelepített akác (Robinia pseudoacacia), vörös tölgy (Quercus rubra), nyugati ostorfa (Celtis occidentalis), fekete fenyő (Pinus nigra), zöld juhar (Acer negundo), amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica), bálványfa (Ailanthus altissima), fekete dió (Juglans nigra), kései meggy (Prunus serotina), szivarfa (Catalpa bignonioides), stb. Közülük agresszív terjeszkedése miatt a természetes állományakban is különösen nagy problémákat okoz az akác és a kései meggy.
A cserjeszint összetétele igen fajgazdag, és szerkezetében is változatos. Az erdő legjellemzőbb cserjéi a mogyoró (Corylus avellana), csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus), fekete bodza (Sambucus nigra), fagyal (Ligustrum vulgare), kutyabenge (Frangula alnus). Egyik leggyakoribb, fává is növő cserje a galagonya (Crataegus sp. – a sem az egybibés, sem a cseregalagonyával nem azonosítható faj pontos meghatározása még várat magára). Ritkább fajok a kányabangita (Viburnum opulus), veresgyűrű som (Cornus sanguinea), varjútövis (Rhamnus cathartica), rekettyefűz (Salix cinerea). Egyetlen előfurdulása ismert az erdőben a piros ribiszkének (Ribes rubrum), mely hazánkban (így a Nyírségben is) természetes előfordulású ligeterdei faj, így valószínű, hogy a Sóstói-erdőben is őshonos reliktumként van jelen.
A természetes erdőrészletek aljnövényzete leginkább a gyöngyvirágos-tölgyesek típusába sorolhatók. Májusban érdemes megcsodálni a nyíló gyöngyvirág (Convallaria majalis) mezőit. Kora tavasszal az erdő jellegzetes virága a salátaboglárka (Ficaria verna) és a kék ibolya (Viola cyanea), nyár elején pedig a fürtös salamonpecsét (Polygonatum multiflorum).
Az erdőspusztai fajok többnyire a kis számú füves tisztáson élnek, jellemző képviselőik az enyvesszegfű (Viscaria vulgaris), a méreggyilok (Vincetoxicum hirundinaria), a citromkocsord (Peucedanum cervaria), a bablevelű varjúháj (Sedum maximum). Szakirodalmi források alapján a Sóstói-erdő területén valaha nagyobb számban jelen voltak az erdőspuszták ritka fajai: homoki nőszirom (Iris arenaria), nagy ezerjófű (Dictamnus albus), tavaszi hérics (Adonis vernalis), gyapjas csüdfű (Astragalus dasyanthus), szürke veronika (Veronica pallens). Ezek többsége a XX. század során kipusztult. Az utóbbi idők felmérései alapján számos erdőssztyep-faj populációja ma is rendkívül veszélyeztetett állapotban van, pl. az Egyesületünk által 2003-ban újrafelfedezett magyar nőszirom (Iris aphylla subsp. hungarica), továbbá az erdei borkóró (Thalictrum aquilegiifolium), bársonyos kakukkszegfű (Lychnis coronaria). Az erdőspusztai védett fajok közül csupán az epergyöngyike (Muscari botryoides) tekinthető viszonylag gyakorinak. A Nyírség területén igen ritka réti kardvirág (Gladiolus imbricatus) két kisebb állományát 2008-ban fedezték föl Egyesületünk munkatársai.
A flóra jelenlegi képe alapján a zárt erdők zónájának – sokszor hegyvidéki elterjedésű – fajai jobban túlélték az utóbbi idők kedvezőtlen folyamatait, legalábbis a Nyírség többi ősfolytonos erdejéhez képest. Ezek közül említendő a gyakori előfordulású keleti kontyvirág (Arum orientale), enyves zsálya (Salvia glutinosa) és csodás ibolya (Viola mirabilis); a szórványos erdei sás (Carex sylvatica), szálkás pajzsika (Dryopteris carthusiana), erdei pajzsika (Dryopteris filix-mas), kétlevelű sarkvirág (Platanthera bifolia), télizöld meténg (Vinca minor). Ezzel szemben ritka és veszélyeztetett a ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis), a hölgypáfrány (Athyrium filix-femina), a sárgaárvacsalán (Galeobdolon luteum), a bükkös sás (Carex pilosa), a zsidócseresznye (Physalis alkekengi). Kipusztulás szélére sodródott a galambvirág (Isopyrum thalictroides), és feltehetőleg végleg eltűnt a békakonty (Listera ovata), a hóvirág (Galanthus nivalis) és az árnyékvirág (Maianthemum bifolium).
Állatvilág
A Sóstói-erdő állatvilága igen gazdag, bár tudásunk ezen a téren sajnos csak részleges. Kiemelendő azoknak az állatfajoknak a köre, amelyek az idős, odvas, holt- vagy korhadó fák jelenlétéhez, illetve a nagyobb összefüggő erdőtömbök meglétéhez kötődnek. A rovarok közül ilyen fajok a szarvasbogár (Lucanus cervus), a nagy hőscincér (Cerambyx cerdo) és az orrszarvúbogár (Oryctes nasicornis), de említhetjük az odúlakó mókust, mogyorós pelét, denevérfajokat. A harkályfélék szinte összes hazai faja előfordul itt, de mellettük akár 50 védett madárfajt megfigyelhetünk. A téli hónapokban tízezerszám éjszakáznak az öreg tölgyes állományokban a hazánkba északkeleti irányból érkező vetési varjak.
Kétéltűink közül a hegyvidéki fajok kivételével kis szerencsével mindegyiket megfigyelhetjük. A hüllőket a kockás, erdei, és vízisikló, valamint a fürge gyík képviseli.
Az erdőszerkezet
A természeti értékek nem egyszerűsíthetők le a védett fajokra. Az erdő működéshez éppúgy hozzátartoznak a fák, a magoncok, a cserjék, a tisztások, a mohák, zuzmók, gombák, mint a teljes állatvilág. De szükség van a működéshez a haldokló odvas fákra és megfelelő mennyiségű holt faanyagra, avarra és humuszra is, hiszen rengeteg élőlény csak ezekben tud szaporodni és fejlődni. Fontos tudni, hogy a korhadt, vagy éppen elhalt, kidőlt fák számos olyan élőlénynek adnak otthont, amelyek közvetve (például a kártevők állományának féken tartása révén) hozzájárulnak az erdő stabilitásához. Hasonló módon a sűrű bozótos cserjeszint is szükséges ahhoz, hogy az erdő életében alapvető szerepet játszó állatok (például énekesmadarak) megtalálják életterüket. A hellyel-közzel átjárhatatlan bozótos, a girbe-gurba fák, a keresztben fekvő törzsek – amennyiben nem a sétautakon fekszenek, vagy nem balesetveszélyesek – nem az erdő elhanyagoltságára utalnak, hanem az egészséges működésre.
Sajnos a Sóstói-erdő szerkezeti vonásai nem minden szempontból ideálisak: a tölgyes állományok egykorúak, a természetes megújulási képesség korlátozott. Ugyanakkor kedvező erdőszerkezeti vonás a változatos szintezettség, elegyesség, a fejlett cserjeszint, és kiemelkedően magas a fekvő, és lábon száradó, odvas fa mennyisége. Ezek mellett több füves tisztás, és néhány mocsaras folt, néhány bővizű csatorna is található az állományokban. Így az erdő valódi élő rendszert alkot, amely kíméletes erdészeti beavatkozásokkal megsegítve megőrizheti ősi értékeit.
A tájidegen fafajú erdőrészleteknek (akácosok, vöröstölgyesek, stb.) nem csak az élővilága sivár, de szerkezeti jellemzőik is életidegenek. Rendszerint hiányos a cserjeszint, nincsenek odvas, kidőlt fatörzsek, tisztások, és általában hiányoznak a búvóhelyek az állatvilág számára.
Természetvédelmi oltalom
A számos természeti érték indokolja, hogy az Európai Unió felvette a Sóstói-erdő nagy részét az úgynevezett „Natura 2000” hálózatba, az EU kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területei közé. Európában hasonló homoki tölgyesek kizárólag a Kárpát-medencében élnek, ezért közös felelősségünk, hogy a Sóstói-erdő ne váljék a rövidlátó emberi haszonszerzés, túlzott igénybevétel, vagy szakmai tévedések áldozatává. A Natura 2000 hálózat kapcsán megfelelő jogszabályok írják elő kötelezettségeinket, hogy ennek a természeti értéknek az állapota ne romolhasson. Nyíregyháza Natura 2000-es területeiről részletek itt olvashatók.
A Natura 2000 oltalom mellett számos lehetőséget nyújtana az erdő helyi jelentőségű természetvédelmi területté nyilvánítása. A védett területekre vonatkozó szabályok garantálhatnák a Sóstói-erdő területének épségét, a természeti értékeknek megfelelő erdőkezelést, az élővilág célzott védelmét, az erdő jó természetességi állapotban való tartását. Egyúttal a védetté nyilvánítással újabb lehetőségek és források nyílnának az erdő közjóléti célokkal összehangolt fejlesztésére, ami mindannyiunk érdekét szolgálná. Nyíregyháza Megyei Jogú Várossal kötött megállapodásunk alapján az E-misszió Egyesület jelenleg is folytatja a védetté nyilvánítás előkészítését, erről részletek itt olvashatók.
Ajánlott irodalom
A Sóstói-erdőben egykor számos tudós kutató megfordult. Sajnos az utóbbi évtizedekből viszonylag kevés írott anyag áll rendelkezésünkre. Mindazonáltal azok számára, akik többet szeretnének tudni az erdőről, az alábbi írásokat javasolhatjuk:
Bartha, D. (1987): Másfél évszázad változásai a Sóstói-erdő növényvilágában. – Szabolcs-Szatmári szemle 22: 452-457.
Gencsi, Z., Gazdag I. (1998): A nyíregyházi Sóstói-erdő. – Erdészeti Lapok 133: 68-69.
Kiss, L. (1932): A nyíregyházai erdő. – Debreceni Szemle 10-12: 381-451.
Lenti, I. (2005): A Nyíregyházi Sóstói-erdő gombavilága. – Szabolcs-Szatmár-Beregi szemle 40: 234-256.
Tuba, Z. (1982): Adatok Nyíregyháza biogeográfiájához. – Acta Academiae Pedagogicae Nyíregyháziensis 9: 21-33.