A Bors Alapítvány idén első alkalommal rendezi meg az „I. Népművészeti Tábor a Sóstói Múzeumfaluban” című rendezvényét.

Nyíregyháza – Sóstófürdő       2010.augusztus 2-7.

 

Hagyomány és ökológia – a helyi természeti erőforrások fenntartható használata a kézművességben.

A hagyományos mesterségek a helyi, rendelkezésre álló anyagokat használták fel, alkalmazkodva a természetes adottságokhoz és minimális hulladékot termelve. Ez a szemlélet ma hasznos információt adhat életmódunk és termelési, fogyasztási szokásaink alakításához.

Egy olyan népművészeti tábor létrehozását szeretnénk, amely a népművészetet még a saját környezetében mutatja be. Erre a Sóstói Múzeumfalu területe alkalmas, ahol lehetőséget kaptunk a rendezvény lebonyolítására. A múzeum egy hétre megelevenedik, „élő” falu lesz, mellyel felidézhetjük a régi idők hangulatát és mesterségeit, illetve egy falu lakóinak hétköznapjait, ünnepeit, már elfeledett szokásait, közösségeit, meséit, történeteit, énekeit, táncait.

A tervezett programokkal és a falulakók viseletbe öltöztetésével szeretnénk láthatóvá tenni, bemutatni a feledésbe merült magyar és különböző nemzetiségek és a térség környezeti, szellemi, művészeti értékeinek, hagyományainak, feltárását, megismertetését.

Részvételi díj: 16 000 Ft, továbbá az igényelt szállás, étkezés és a felhasznált anyagköltség.

Jelentkezés:

Bors Alapítvány

4400 Nyíregyháza, Szabolcs út 6.

Makra Márta

Telefon: 20/ 926- 9113

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Önkéntesek jelentkezését várjuk az E-misszió Zöldkunyhójába!

Ha szeretnél részt venni, segíteni, kérlek e-mailban jelezd felénk!

Üdvözlettel: Tömöri László – Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.