2024. június 6-án és 7-én Pozsonyban a Stronger Roots projekt “Felező” konferenciáján lehetőségem nyílt az E-missziót képviselni és találkozni cseh és szlovák civil szervezetekkel. Az E-misszió Egyesület 2023-ban csatlakozott a Stronger Roots programhoz melynek keretében elkötelezett célja a társadalmi bázis építés.
A kétnapos rendezvényen a számos szakmai programon túl, nagy hangsúlyt kapott a szervezetek közötti kapcsolatépítés. Fő szempontja volt a szervezőknek, hogy megismerjük egymást és egymás munkáját a saját szervezeteinken belül. Pont ezért sok, kis csoportos beszélgetés és workshop, műhelymunka jellemezte az eseményt.
Az első nap délelőttjén a bemutatkozások és gondolat ébresztő panel beszélgetések után 2 csoportra oszlottunk. Egyik csapatnak lehetősége nyílt egy helyi, pozsonyi szervezetet Anténa meglátogatni, egy független kulturális központot, míg a másik fele a csoportnak a társadalmi bázis építés sokszor kihívásokkal teli útját vizsgálhatta meg a saját szervezetén belül.
Délután szintén párhuzamos workshop-okon vettünk részt.
Engem a friss, új ötletekkel kecsegtető adományozási ötletek érdekeltek a leginkább, így ehhez a beszélgetéshez kapcsolódtam be.
A szlovák facilitátorunk számos helyi és nemzetközi példát mutatott arra vonatkozóan, hogyan lehet komfortzónánkon kívül ötletelni és egy egészen szokatlan kampánnyal előrukkolni. A résztvevő szervezetek képviselői megosztották sikersztorijukat, de a balul elsült kampányokat is elemeztük.
Az egész program során tapasztalt rugalmasság és barátias légkör mellé még egy fantasztikusan kényelmes szállás és ellátás párosult.
Ráadásul csütörtök este az egész napos programsorozat után lehetőségünk nyílt magyar nyelvű idegenvezetéssel bebarangolni Pozsony gyönyörű óvárosát.
A pénteki napon 3 szervezet aktuális helyzetébe és munkájába is bepillanthatunk.
Annyi bizonyos, hogy bár országhatárok, nyelvek és kultúra választ el minket, sokkal több hasonlóságot fedeztem fel, mint különbséget a civil szervezeteink életében, folyamataiban. Megannyi esetben tudtunk hevesen bólogatni egymás prezentációja során, hogy jé, valóban pont ugyanezekkel a kihívásokkal küzdünk mi is.
Mind szakmailag, mind emberileg fontos momentum volt, hogy részt vehettem a pozsonyi eseményen.
A projekt záró eseménye Prágában lesz 2025-ben.
Mondanom sem kell, hogy alig várom, hogy újra találkozzak a nemzetközi csapat résztvevőivel és átbeszélhessük azt a sok-sok tapasztalatot, és élményt amit még az elkövetkező hónapok hoznak.




