Kik vagyunk?

Történetünk

Történetünk 1986-ban indult. Petrilla Attila, fiatal tanárember egy környezet- és természetvédelmi szakkört indított. Sokan még diákként csatlakoztunk ehhez a kezdeményezéshez.

Eleinte a klasszikus természetismeret és a természetvédelemmel kapcsolatos ismeretterjesztés volt a munka központjában.

Majd 1988-ban, ahogy a rendszerváltás körül a törvényi lehetőségek is megjelentek, a szakköri formát felváltotta az egyesületi.

Az Egyesület hőskorában minden pénteken volt egy kis előadás vagy beszélgetés. Aztán a figyelmünk is kezdett már a Bős-Nagymarosi vízerőműre, Csernobilra, az atomenergiára, a hulladékhelyzetre terelődni.   

A 80-as évek végétől eltelt több, mint 30 évben nagyon sok minden történt velünk.

Voltak hullámvölgyek is az életünkben, de voltak kiugróan sikeres időszakok is. 

Az eddigi történelmünk folyamán talán a 2000-es években látszott a legerősebbnek a szervezet. 18 főállású munkatárs, saját tulajdonú székház, Csiperke erdei iskola Márokpapi településen, tanya Bálintbokorban, több, mint 100 önkéntes, környezeti tanácsadó iroda, környezetvédelmi szakkönyvtár, tájgazdálkodási programok, hulladékkommandó, természetvédelmi projektek, környezeti nevelési programok, helyi gazdaság fejlesztés, saját havilap: a Süvöltő, Zöldövezet Környezettudatos Termékek Boltja, határon átnyúló környezetvédelmi programok, érdekérvényesítés helyi és országos ügyekben- jellemezte az Egyesületi életet. Ez a hosszúra nyúlt lista is csak töredéke az összes elért eredménynek.

Aztán elért bennünket is a hazai civil szektor sorsa. Ahogyan a pályázati források elapadtak, az Egyesületi programok száma is jelentősen csökkent, de hála tagjaink, önkénteseink kitartásának a nehéz időszakban is, talpon maradtunk. 

Az Egyesület megmaradt magja ezután újra fogalmazta a küldetésünket 2023-ban. Mert a környező világunkban a környezeti helyzet nem lett sokkal jobb. Sőt. Mára a környezet és a természet védelmének ügye globális kihívássá vált. A megváltozott világban pedig nekünk is változni kell. Meg kellett fogalmaznunk, hogy ebben a mai társadalmi-, gazdasági-, környezeti helyzetben mire van szüksége a környezetnek, a természetnek és az embernek. 

A történelmünket ma azok a programok jellemzik, amelyekről ez a honlap is tanúskodik.

Reméljük, hogy egyre több embernek lesz fontos a természeti- és társadalmi rendszerek megújítása, rendbetétele. 

Gyertek, írjuk tovább együtt az Egyesület történelmét!

Légy a támogatónk, önkéntesünk, kapcsolódj be a küldetésünk megvalósításába!

Küldetésünk

“Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát.”

Luther Márton.

Egy új társadalmi formát szeretnénk teremteni, amiben az ember a természet és a teremtett világ szerves része. Amiben az ember együttműködik a Föld többi teremtményével, ahol az ember fizikai, lelki és szellemi szükségletei dominálják a fejlődést, nem pedig a vágyai, igényei.

Hisszük, hogy az elrontott viszonyunkat a természettel rendbe lehet tenni. Létre lehet hozni azt a gazdaságot és azt a társadalmi formát, ami gyógyítja, regenerálja az ökoszisztémát, és ezzel teremti meg az ember további fejlődésének a lehetőségét.

Az előttünk álló globális környezeti- és szociális kihívásokra csak együtt, a mai társadalmi, gazdasági szereplőkkel közösen találhatjuk meg a válaszokat. 

A jövőnk közös, vagy semmilyen.

Mire építjük a küldetésünket?

 A regeneráció képességére.

Az élőlények és az élő rendszerek képesek a regenerálódásra. A talajok regeneratív művelése megmutatta, hogy megfelelő szemlélettel és tudással viszonylag gyorsan nagyon jó eredményeket lehet elérni a talaj építésben. 

Ezért erre  ez, az egyelőre lehetetlennek tűnő küldetés az, amit az Egyesület maga elé kitűz. Vagyis az, hogy feltárjuk azokat az összefüggéseket amelyek a regenerációt segítik, és vagy annak az útjában állnak, és ezekre épített programokkal, egy széles társadalmi bázis megteremtésével hozzájárulunk a természeti rendszerek regenerációjához. Valamint ahhoz a társadalmi változáshoz, ami ehhez szükséges.

Értékeink:

  • Tudatosság
  • Proaktivitás
  • Partnerség

Jövőképünk

Jövőképesek vagyunk.

Van elképzelésünk arról, hogy az Egyesület hogyan is fejlődik és milyen szerepet tölt be a társadalomban. De az talán még fontosabb, hogy beszállunk a nagy jövő forgatókönyv csatába.

Milyen jövőképek, jövő forgatókönyvek vannak ma “forgalomban”?

(a teljesség igénye nélkül)

1. Mad-max forgatókönyv (a film után elnevezve). Azaz összeomlik a civilizáció, mert a természeti rendszerek egyszer csak bemondják az unalmast. Ezt a forgatókönyvet sokan tartják reálisnak.  Talán nem kell részletezni, hogy ez milyen életkilátásokat tartogat az emberiség számára.  

2. Great reset forgatókönyv, amit nevezhetnénk a transz-humán forgatókönyvnek is.  Ez azt meséli el nekünk, hogy a mai lélekszámot drasztikusan csökkenteni fogják, és aki marad, az meg össze épül a mesterséges intelligenciával.  Ennek a forgatókönyvnek a mesélői: Harrari, vagy Klaus Schwab. A mesterséges intelligencia (AI) fejlesztői közül is sokan dolgoznak ezen a forgatókönyvön. A technológiai fejlődés következményeképpen hamarosan tényleg feleslegessé válik a társadalom nagy része az elit számára.

3. A Majd lesz valahogy című forgatókönyv, amit a társadalom nagy része mesél el. A társadalom ezen nagy része csak él máról holnapra és megpróbálja a legjobbat kihozni a saját lehetőségeiből. Rájuk a NIMBI magatartás is jellemző. Ez a része az embereknek nem hajlandó, vagy nem tudja, hogy hogyan is kell előre tekinteni, esetleg a mai trendeket kivetíteni előre és megnézni, hogy ez az életforma, amit ma művelünk, hová vezet. Ezek az emberek nem terveznek, csak alkalmazkodnak. Viszont nagyon nagy tehetetlenséggel rendelkeznek, és bizonyos értelemben megnehezítenek mindenféle olyan törekvést, ami egy kicsit jobbá tenné ezt a világot.

4. Bandi című forgatókönyv (Orwell állatfarmja után).  Ezt a forgatókönyvet azok a társadalom jobbító erők képviselik, akik látják ugyan, hogy vannak itt gondok, de azt vallják, hogy csak egy kicsit kell jobban dolgoznunk, vagy csak néhány társadalmi problémát kell rendbe tennünk. 

5. Regeneratív forgatókönyv, amit nevezhetünk fenntartható fejlődés forgatókönyvnek is. Ez talán a legnehezebben járható, de ez az egyetlen, aminek morális értelemben van létjogosultsága. Ez a forgatókönyv azt írja le, hogy miképpen lehet helyrehozni mindazt az ökológiai és szociális helyzetet, amit a mai globális civilizáció kitermelt.Azért is nehéz ezt megvalósítani, mert ehhez rendszerszemléletre, ökoszisztéma szemléletre van szükség. Méghozzá a jog, a gazdaság és a kultúra terén is. De a regeneráció egy olyan jelenség, ami az élő rendszerek sajátja. Gyógyulni, helyreállítani minden élőlény és élő rendszer képessége. Mivel a regenerációt mindannyian átéltük már, akik valaha is voltunk betegek és ebből sikeresen felépültünk, nem ismeretlen a számunkra sem.  Azt az utat, amivel a természeti rendszereket regeneráljuk, pedig nekünk, ma élő embereknek közösen kell kitalálnunk és megalkotnunk. Minél többen veszünk részt ennek a forgatókönyvnek a létrehozásában, megalkotásában, annál nagyobb bizonyossággal leszünk mindannyian jövő-képesek.

Munkatársak

Együtt alkotunk egy sokszínű csapatot, akik szenvedélyesen hisznek abban, hogy kis lépések is hozzájárulhatnak a nagy változásokhoz. Munkatársaink szakértői a fenntarthatóság terén és elkötelezettek abban, hogy közösen építsük a zöldebb jövőt.

Bartha-Kocsány Rita

Az egyetemi tanulmányaim után alapvetően szervezési és adminisztratív munkáim voltak. A sokrétű munkatapasztalatom és a bennem megbúvó környezetvédő, (-korábban számos ilyen jellegű önkéntes munkát végeztem több szervezetnek-) oda vezettek, hogy 2023-ban az E-misszió Egyesületben a munkám lett a környezetvédelem.

A BME-n végeztem műszaki-menedzserként (MSC).

Az egyesületben projektmenedzseri munkakörben dolgozom.

Molnár Andrea

Tevékenységeim elsődlegesen “A mi sokszínű kertünk” címet viselő települési biodiverzitás-védelmi kampányhoz kapcsolódnak. Érdeklődési körömbe tartozik a természet- és környezetvédelem mellett a helyi gazdaság fejlesztés, az állatvédelem és a húsmentes életmód. Jelenleg a Debreceni Egyetemen tanulok természetvédelmi mérnöki szakon. Bízom benne, hogy a tanulmányaimban haladva egyre növekvő szakmaisággal egyre hatékonyabb munkatársa leszek az Egyesületnek. Szabadidőmet szívesen töltöm a kutyáimmal, valamint túrázással, szabadtéri sportokkal.

Zalatnay László

Az egyesület egyik alapító tagja, Meliorációs üzemmérnők és Környezetgazdálkodási szakmérnök. Az egyesület jelenlegi elnöke. Sokéves civil szektor fejlesztési gyakorlattal rendelkezik. Szervezetfejlesztési szakember, facilitátor. Kiemelten foglalkozik a pénzrendszerek társadalmi és ökológiai hatásaival, helyi gazdaságfejlesztéssel, ökologikus építészettel, és a társadalmi rendszerek fejlesztésével.

Szolgáltatásaink

Az E-misszió Egyesület széles körű szolgáltatásokat kínál, melyek segítik a közösségeket és vállalatokat a fenntarthatóságra való áttérésben. Kezdeményezéseink közé tartoznak oktatási programok, események szervezése és tanácsadás a fenntartható gyakorlatok bevezetésében.

Jövőterv készítés településeknek

Előadások tartása

Vezetőképzés

Vállalkozásfejlesztés

Partnereink

Támogatóink

Hírlevél

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Ne maradj le semmiről, havonta frissülő hírlevelünkkel mindig első kézből értesülhetsz a projekteinkről.

Adatkezelési tájékoztató megtekinthető itt.