Mi lehet annak az oka, hogy a társadalom nem artikulálja azt, hogy mit gondol az akkugyárakról? Lehet, hogy nem gondolunk semmit? Vagy nem merjük elmondani azt amit gondolunk? Vagy össze vagyunk zavarodva?
Kétféle véleményt lehet ma hallani:
– Az egyik a hatalmon lévő politikusoké.
– A másik pedig a hatalmon nem lévő politikusoké, a szakembereké és a civil szervezeteké.
Az első csoportba tartozók környezetvédelmi és gazdaságfejlesztési érvekkel próbálják elmondani a döntésük hátterét indokolni.
A második csoportba tartozók rendre megcáfolják azokat az indokokat, amivel az első csoport érvel. Valamint elmondják azokat a katasztrofális hatásokat, amelyek az akkumulátorgyárak telepítése jelent.
Az biztos, hogy a döntéseket a ma hatalmon lévő politikusok kezében van. Tehát nekik nem szükséges párbeszédet folytatni a szakemberekkel és társadalmi szervezetek képviselőivel.
Mi azt gondoljuk, hogy ez a helyzet csak akkor fog változni, ha az itt élő emberek valóban érdeklődnek majd a jövő iránt.
Úgy tűnik, hogy ha mi itt élő emberek nem érdeklődünk az akkugyárak telepítésének ökológiai, társadalmi és gazdasági hatásai iránt, akkor az összes következményt kénytelenek leszünk elviselni.
Érdemes ezt a podcastot meghallgatni és megosztani, hogy meghallgattassék a másik oldal is. Két elismert kutató beszél arról, hogy milyen problémákat jelent majd az akkugyárak telepítése.