November utolsó péntekén, a karácsonyi nagybevásárlás előtt arra emlékeztetjük magunkat, hogy a fogyasztás nem egyenlő a boldogsággal...

 

Ne vásárolj semmit! Nap 2012

Sajtóanyag


Vegyél részt azzal, hogy nem veszel részt!

Szerte a világon 1997 óta, Magyarországon jó 10 éve hirdetnek egy napos fogyasztói böjtöt november utolsó hétvégéjén környezetvédő és fogyasztáskritikus szervezetek. A „Ne vásárolj semmit!” Napot Magyarországon azért tartjuk pénteken, mert az utóbbi évek statisztikái szerint mi, magyarok pénteken vásárolunk a legtöbbet. November utolsó péntekén pedig, a karácsonyi nagybevásárlás előtt arra emlékeztetjük magunkat, hogy a fogyasztás nem egyenlő a boldogsággal.

A Hulladék Munkaszövetség gondolkodásának és tevékenységének központjában több mint 10 éve a hulladék képződésének megelőzése áll. Elvi szinten az Európai Unió hulladékhierarchiájában is első a megelőzés, minden más – újrahasználat, újrafeldolgozás, hulladékégetés, hulladéklerakás – csak ez után következik. Mégis a fogyasztói társadalmak úgy épülnek fel, mintha legfőbb célunk az lenne, hogy bolygónk erőforrásait (kőolaj és egyéb ásványkincsek, ivóvíz, stb.) a lehető leggyorsabban hulladékká alakítsuk. Eközben egyre szaporodnak a jelek, amelyek azt mutatják, hogy a jelenlegi folyamatok tarthatatlanok.

Az ésszerűtlen túlfogyasztás legutóbb már a nemzetközi bankrendszert is kikezdte. Gondoljuk csak végig, hogyan jutottunk idáig: Sokat kell termelni! (De valójában miért is?) A gyárakból kiömlő termékáradatot el is kell fogyasztani, vagyis sokat kell vásárolni. (De valójában miért is?) Ahhoz, hogy sokat tudjunk vásárolni, hitelt kell felvenni! A bankok a felgyorsult körfolyamatot fedezet nélküli hitellel finanszírozták. És most összeomlott a légvár. Vagyis a ma zajló gazdasági folyamatok valójában a fogyasztás válságát tükrözik.


A túlzott fogyasztás néhány következményei

  • Ha mindenki olyan mértékben fogyasztana (energiát, nyersanyagot, stb.) mint az USA állampolgárai, akkor a Föld lakosságának ellátásához 6 darab Földre volna szükség.
  • Ha mindenki olyan nagy lábon élne, mint egy átlagos magyar, akkor három bolygóra volna szükségünk. Vagy: ezen a Földön csak harmad ennyien férnénk el.
  • Az utóbbi 30 évben a globális energiafelhasználás majdnem 70 %-kal nőtt. A világszerte egyetlen év alatt elfogyasztott olajmennyiség létrehozásához a természetnek egymillió évre volt szüksége.
  • Ma a Föld lakosságának 20 %-a fogyasztja el az erőforrások 80 %-át.
  • A fejlett európai országokban az élelmiszerek 30%-a a kukában landol.
  • Az előrejelzések szerint 2025-re az emberiség kétharmada fog komoly vízhiánnyal küzdeni.
  • A fejlett világban sokan azok közül is palackozott vizet isznak, akiknek kiváló minőségű csapvíz áll rendelkezésükre. A Földön évente 1,5 millió tonna műanyagot használnak vízpalackozásra. Ennek jelentős része néhány hónapon belül a szemétben végzi.

 

Karácsonyi előkészületek? Irány a bevásárlóközpontok!

A teológusok és a néprajzkutatók ugyan más értékeket hangsúlyoznak, mégis úgy tűnik, hogy ma Magyarországon a többség számára a karácsony lényege a vásárlás. Ezen nem változtat a megszorító intézkedések hatása sem. Mondhatnánk persze, hogy egy jó rántott hal és diós bejgli hozzátartozik az ünnephez, hát miért baj, ha decemberben többet költünk élelmiszerre? Ám a statisztikák szerint nem csupán erről van szó. Ezen a ponton elérkeztünk a Fölösleges Áruk Fórumához (http://www.humusz.hu/faf/kereso). Természetesen környezeti szempontból semmi kifogásunk sem lehet az ellen, ha valaki a kenyérpirítót, amely után kedvese oly régen áhítozik nem az év más szakában, hanem éppen decemberben vásárolja meg. Ám azzal nem csak pénztárcánkat, de bolygónkat is súlyosan terheljük, ha a reklámok hatására olyan árucikkeket vásárolunk, amire valójában sem szeretteinknek, sem nekünk nincsen semmi szükségünk. A Humusz a Fölösleges Áruk Fórumának megalapításával erre szeretné felhívni a figyelmet. Néhány felhívásunkra beérkezett árucikk: elemes buborékfújó, elektromos ceruzahegyező, ventillátoros sapka, motoros nyalóka, elemes krumplihámozó, batman díszítésű műanyag müzlistál, kanál végű szívószál. A sor hosszan folytatható.

Csökkenteni kell a termelődő hulladék mennyiségét pontosan a jól megtervezett, tudatos vásárlással. Ne vegyünk felesleges holmikat, de ha már megveszünk valamit, akkor a lehető legkevesebb csomagolással tegyük azt! Próbáljuk meg a megvásárolt termék élettartamát a lehető leghosszabbra nyújtani azzal, hogy kidobás helyett megjavíttatjuk, vagy ha már nekünk nem kell, másnak adjuk!

 

Vásárolni jó! Mi mással tölteném a szabadidőmet?

A közfelfogás úgy tartja, hogy vásárolni jó dolog, hiszen ezáltal örömet szerezhetünk szeretteiknek. A pszichológusok szerint ez nem minden esetben egyértelmű. Amerikában a lakosság 5-6 %-át sújtja a kényszeres vásárlási láz jelensége. Ők nem tudnak megálljt parancsolni maguknak, és a könnyed, boldog karácsonyi vásárlásból esztelen pénzszórás lesz.

A betegség leírása szerint: "Ezek az emberek rengeteg olyan dolgot vesznek meg, amire tulajdonképpen nincs is szükségük, sokszor hatalmas adósságokba verik magukat, és az állandó vásárlási láz időnként családi vagy munkahelyi problémákat okoz nekik".  Lehet, hogy Magyarországon szigorúan véve csak a lakosság néhány százaléka kényszeres vásárló, de sokan vannak, akik túlzott vásárlásukkal környezeti és társadalmi problémákat okoznak.

A valódi, maradandó élmények hiánya és a hagyományok elvesztése oda vezethet, hogy sokan a vásárlásban próbálják megtalálni önmagukat. Sajnos a bevásárlóközpontok csillogó, de személytelen világában ez aligha fog sikerülni.

A Ne vásárolj semmit! Nap szervezői mást ajánlanak. Aki még nem vált függővé, legalább egy napra szakadjon ki a bevásárlási lázból! Arra hívunk mindenkit, hogy szánjon egy napot a fogyasztói böjtre, hogy a Ne Vásárolj Semmit! Napon szálljon ki a fogyasztók mókuskerekéből, és találja meg a pénztől független örömöket az életében! Önmagunk és az életlehetőségeinket biztosító bolygó, végső soron tehát ismét csak önmagunk érdekében.

 

Javaslataink a következők:

  • Vegyen részt Ne vásárolj semmit! Napi akciókon!
  • Játsszon a gyerekeivel!
  • Menjen színházba, vagy nézzen meg egy kiállítást!
  • Igyon meg egy teát a barátaival!
  • Kerékpározzon!
  • Sétáljon!
  • Locsolja meg a virágait!
  • Hívja fel egy ismerősét, rokonát és mondja meg neki, hogy ma ő se vásároljon!
  • Számolja össze otthon azokat a tárgyakat, amiket egy éve nem használt! Adja tovább ismerősöknek, iskoláknak, gyermekotthonoknak, idősek otthonának!
  • Gyűjtse össze azokat a ruhákat, amiket egy éve nem hordott és adja oda egy karitatív szervezetnek!
  • Készítsen karácsonyi ajándékot saját kezűleg!
  • Javíttasson meg egy elromlott tárgyat!
  • Pihenje ki a tegnapi vásárlást!
  • Segítsen valamiben a szomszédjának!
  • Kérdezze meg gyermekét, ki a legjobb barátja!
  • Segítsen gyermekeinek a matekleckében!
  • Töltse a napot barátaival!
  • Beszélgessen a szüleivel, ha élnek a nagyszülei, akkor velük is!
  • Nézzen utána, honnan kapta nevét az utca, ahol lakik!
  • Menjen könyvtárba!
  • Adjon egy szendvicset egy rászorulónak!
  • Menjen másfele haza, mint szokott!
  • Kirakatok helyett figyelje meg a többi embert az utcán!
  • Rendezze albumba fényképeit!
  • Gondolja végig, hogy az előző héten mennyit költött az előre nem tervezett vásárlásai során!
  • Szervezzen felolvasóestet barátaival!
  • Pihenjen!
  • Számolja ki az ökológiai lábnyomát! http://www.glia.hu/services/public/napi/oko_labnyom.php
  • Látogasson el a www.megelozes.humusz.hu honlapra, és nézze meg, hogy Mit tehet Ön?