OKM Támogatáskezelő Igazgatósága PÁLYÁZATOT HIRDET
„Integrációs nyári tábor" címmel oktatási intézmények részére


A pályázat célja:
A pályázat célja az integrációs felkészítés, illetve képesség-kibontakoztató felkészítés rendszerében résztvevő közoktatási intézmények általános iskola 4; 5; 6. és 7. évfolyamos (2008/2009-es tanévben), valamint a hat évfolyamos középfokú intézmény és a nyolc évfolyamos középfokú intézmény ennek megfelelő évfolyamai tanulóinak integrált keretek között történő táboroztatása A pályázat dokumentációja elérhető a OMAI honlapján.

Egyesületünk szolgáltatását igénybe vevőknek az alábbi segítségeket ajánjuk:

A pályázathoz szükséges 4-es és 5-ös számú melléklet letölthető az alábbi linkekről:
4. melléklet 5. melléklet

Ezeknél szükséges az intézmény és vezetőjének feltüntetése az iskola részéről.
E-milen továbbitsák következő címre:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ezeket postafordultával tudjuk lepecsételve, aláírva visszaküldeni a szervezetünk bejegyző nyilatkozatával együtt.

A programűrlaphoz:
6. A tábor megvalósításának helyszíne:
Szabolcs-Szetmár-Bereg megye, Beregi sík

7. A tervezett nyári tábor címe:
Csiperke Erdei Iskola és Tábor, 4932 Márokpapi, Kossuth L. u. 111.

8. A program helyszínének rövid leírása:
A település a Szatmár-Beregi Síkon található. Ez a táj őrzi leginkább Alföldünk eredeti erdős-lápos képét, mivel a természeti és történelmi múltból az átlagosnál jóval többet őrzött meg. Átmentette a rohanó mába a természet és az ember harmóniáját. A területen ezért hozták létre a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzetet, mely a maga 22. 000 hektáros méretével az egyik legnagyobb tájvédelmi körzet hazánkban.
A terület élővilágának meghatározó, legfontosabb részét a természetes állapotú erdőtakaró képezi, mely hegyvidéki fajoknak ad otthont.
A községtől - mely a tájvédelmi körzet központi területén helyezkedik el - délre találhatjuk a tarpai erdőt, amely az egyik legszebb magyarországi alföldi gyertyános tölgyes, benne a kárpáti sáfrány legnagyobb hazai állományával. A nedvesebb területeken égerlápok helyezkednek el. A nagy kiterjedésű, összefüggő erdők gazdag állatvilág megtelepedését teszik lehetővé, költ a területen fekete gólya, békászósas, darázsölyv, stb. Az erdők közt ligetek, fás legelők helyezkednek el, melyek tavasszal a hazánkban igen ritka kockás liliomtól vöröslenek. A közelben találhatók a csarodai lápok, melyek csupán kis kiterjedésű tőzegmohalápok, de gazdag élőviláguk mégis a Kárpátokban található dagadólápokéval vetekszik.
A tábor célja e természeti értékekben gazdag táj megismertetése, megőrzése és megszerettetése.

9. A szálláshely:
– neve, címe: Csiperke Erdei Iskola és Tábor
4932 Márokpapi, Kossuth L. u. 111.
– típusa:
x erdei iskola bázishely (csak erdei iskoláztatás céljára létesült/használt szálláshely)
x tábor

10. Az étkezés megoldása:
Az étkezést az E-misszió Egyesület külső szolgáltató bevonásával közösen szervezi.

11. A tábor céljainak, tartalmi követelményeinek rövid bemutatása:
Gyerekek a tábor soráni kirándulások alkalmával megismerik a Beregi-vidék kulturális és néprajzi nevezettességeit, számos ügyességi (sport) vetélkedőn vesznek rész amely megfelelően kielégíti mozgásigényüket. Az megismertetjük őket a terület növény- és állatvilágával, amelyekről a terepi megfigyelésen túl, az esti diavetítős előadásokon további ismereteket szerezhetnek. A lezajló előadásokon, beszélgetésen a gyerekek felelevenítik már meglévő ismereteiket, valamint a kapott új információkkal együtt kialakul egy környezet- és természettudatosabb szemlélet. A csoportok a hét folyamán az adottságaiknak megfelelő elméleti és gyakorlati feladatokat oldanak meg. A foglalkozások alkalmával (agyagozás, gyöngyfűzés) megismernek több népi mesterséget, az origami, festészet stb. alkalmával kibontakoztathatják tehetségüket.

A feladatok elvégzése során fejlődik a gyerekek megfigyelő-, önálló munkavégző képessége. Manuális készségük fejlődik a különböző játékos, kézműves tevékenységekkel. A létrejövő baráti társaságok elősegítik a csoportszellem kialakulását, elsajátítják a csoportos viselkedés szabályait. Ezek mellet fontos az egyén jellemének formálódása. Ez befolyásolja a gyerek irányultságát és hatással van pályaorientációjára. A beszélgetések, vitafórumok alkalmával fejlődik a gyerekek beszéd-, és kifejezőképessége. Ismereteket szerez Magyarországról, amely a hazafias szemlélet és jellem kialakítója.

12. A programok leírása:
Fejlesztő foglalkozások:
X kommunikációs készségfejlesztő gyakorlatok
X szerepjátékok
kompetenciafejlesztő foglalkozások
szociális érzékenységet fejlesztő csapatépítő gyakorlatok
X kultúraérzékenységet fejlesztő foglalkozások
X játékos környezettudatos nevelés

társadalmi integrációt elősegítő helyzetgyakorlatok
számítástechnikai ismeretek

A fentiekben kiválasztott tevékenységek rövid bemutatása (max. 5 sor):

Szabadidős programok:
X kézműves foglalkozás
X sportfoglalkozás

úszásoktatás
zeneoktatás
X vetélkedő, verseny
olvasóklub
táncház
X drámapedagógiai foglalkozás
fotóklub
X természetjárás

A fentiekben kiválasztott tevékenységek rövid bemutatása (max. 5 sor):

Kulturális programok:
színházlátogatás
filmvetítés
állatkert
X múzeumlátogatás
X városnézés

komoly zenei, valamint népzenei koncertek
X vár/ templom/ kastély látogatás
botanikus kert látogatás

A fentiekben kiválasztott tevékenységek rövid bemutatása (max. 5 sor):

Mindenkinek sikeres pályázatot kívánunk!

Szőke Zsuzsa
Tel:20/431-80-86