A karácsonyi vásárlási dömping előtt világszerte több mint 60 országban hívják fel a figyelmet környezetvédő és civil szervezetek a társadalom túlfogyasztására és rossz fogyasztási szokásainkra. A nemzetközi akciónap immár 12 éves múlttal rendelkezik, a magyarok egy negyede is találkozott már a fogalommal.

 

 

 

Tartsunk egynapos vásárlási böjtöt!

Ne vásárolj semmit! nap november 25-én

 

A karácsonyi vásárlási dömping előtt világszerte több mint 60 országban hívják fel a figyelmet környezetvédő és civil szervezetek a társadalom túlfogyasztására és rossz fogyasztási szokásainkra. A nemzetközi akciónap immár 12 éves múlttal rendelkezik, a magyarok egy negyede is találkozott már a fogalommal. A Tudatos Vásárlók Egyesülete idén is arra buzdít, hogy november 25-én tartsunk fogyasztói böjtöt, kerüljük el a boltokat.

A kezdeményezés a már-már betegessé váló vásárlásmánia mellett arra is fel kívánja hívni a figyelmet, hogy a világ lakosságának 20 százaléka éli fel a Föld készleteinek 80 százalékát. A gazdag országok a fogyasztási szokások miatt túl nagy arányban vesznek el a földi javakból. A reklámok pedig az emberek elégedetlenségét és mohóságát erősítik azzal, hogy elhitetik: akkor lesznek boldogok, szépek, naprakészek, ha minél több tárgyat birtokolnak. Becslések szerint Magyarországon a vásárlási mánia a lakosság mintegy 5%-át érinti, de a nők jó harmada lehet veszélyeztetett. A vásárlások átlagosan 40%-a az előzetes vásárlási szándékoktól független, hirtelen ötlet és gyors döntés alapján történő impulzus vásárlás, amiben nagy szerepet játszanak az akciók és a boltok által bevetett marketing-trükkök. A hazai felmérések emellett azt is mutatják, hogy a vásárlók 55%-a hagyatkozik a boltokban hozott gyors döntésekre.

A GfK Hungária felmérése szerint – a válság ellenére – a tavalyi decemberi, karácsonyi forgalom az előző évekkel ellentétben magasabb volt, mint 2009-ben. Megfigyelhető volt, hogy a kereskedők már a hónap elején nagyobb hangsúlyt helyeztek a marketing kommunikációra, ezzel is próbálták a fogyasztókat vásárlásra ösztönözni. A 2010-es karácsony legkelendőbb termékcsoportjai a hordozható audio eszközök, a síkpaneles televíziók, a micro audió tornyok, a DVD lejátszók, a játékkonzolok, a kézi mixerek, a kávéfőzők, a hajformázók, a fritőzök és a borotvák voltak.

Várhatóan idén is többet költünk a karácsonyi szezonban. A felmérések a tavalyihoz képest 1000 Ft-os emelkedést, átlagosan 35 000 Ft kiadást jósolnak. Elgondolkodtató tény, hogy a magyarok közel fele ugyanakkora összeget tervez elkölteni idén, mint a válság által még nem sújtott 2007-es évben. Ebben a tekintetben követjük az európai trendet, ahol a lakosság fele költ el az ünnepek alkalmával ekkora összeget. A kényszerből-szórakozásból megvásárolt holmik előállításának nyersanyag- és energiaigénye, a csomagolással és a hulladékká váló termékekkel keletkező szemét mennyisége és a szállításukkal kibocsátott szennyezések mára az ökológiai katasztrófa súlyosbodásának első számú okaivá nőtték ki magukat. Életmódunknak köszönhetően jelentősen túlterheljük a bolygót. Ha mindenki úgy élne, mint mi magyarok, két Földbolygóra lenne szükségünk.

Néhány érdekes hazai tény:

  • Magyarországon a háztartások jövedelmének legalább 23%-a élelmiszerre megy el, a megvásárolt étel 25-30%-át végül kidobjuk. Ez évente háztartásonként 100 kg kidobott élelmiszert jelent.
  • 2009-ben 2,5 millió tonna háztartási hulladékot gyűjtöttek be Magyarországon.
  • Odafigyeléssel és az élelmiszerhulladék megelőzésével háztartásonként átlagosan több mint 40 ezer forintot lehetne megspórolni évente.
  • 2011. III. negyedévében összesen 340 millió liter ásvány-, forrás- és egyéb vizet palackoztak, a 2010. III. negyedévi 328 millió literrel szemben.
  • A PET palackok mindössze 15%-a kerül a szelektív gyűjtés rendszerébe, és csak mintegy 7-8%-ot dolgoznak fel újra.
  • Évente 900 ezer tonna csomagolási hulladék keletkezik (műanyag fóliákból, zacskókból és flakonokból, tejes- és sörös dobozokból stb.), ami kukánk tartalmának akár 50%-át is kiteheti.
  • A 2010-es mikulás-karácsony szezonban 740 tonna édességet vettünk.
  • 2009 utolsó két hónapjában 7,5 milliárd forint áruhitelt vettek fel honfitársaink – gyaníthatóan a karácsonyi ajándékvásárlás részeként.
  • A lakosság 42 százaléka különálló boltokban vásárol, 25%-a a városszéli bevásárlóközpontokat választja, 16% belvárosi plázákba jár vásárolni. Pozitív fejlemény, hogy a tavalyi évhez képest megnőtt a különálló boltok kedveltsége és látogatottsága, míg a belvárosi plázáké csökkent.

A Ne Vásárolj Semmit! Nap a túlfogyasztás elleni jelképes tiltakozás. Annak kinyilvánítása, hogy mégsincs rendjén az, hogy míg egyre többet törődünk a vásárlással, az élet más fontos dolgait elhanyagoljuk. Helytelen, hogy egyre kevesebbet törődünk barátainkkal, rokonainkkal, egészségünkkel, vagy épp szellemi fejlődésünkkel. Míg a Föld lakosságának 35%-a hajlandó tenni saját fogyasztásának ökoszemléletű csökkentéséért, addig ez az arány nálunk csak 23%.

Mit tehetünk? Ezen az egy napon álljunk meg, és gondoljuk át vásárlói döntéseinket. A Tudatos Vásárlók Egyesülete és a Ne vásárolj semmit! napi akcióban részt vevő szervezetek nem szegénységet vagy nélkülözést prédikálnak, csak arra bíztatják az embereket, hogy ne legyenek mindig “Kedves vásárlók” és “Tisztelt fogyasztók”! Arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy nagyobb kritikával kellene kezelnünk fogyasztói igényeinket, illetve, hogy a boldogságot, a megelégedettséget nem a boltokban, s főleg nem azok között a dolgok között találjuk, amelyeket a hirdetések kínálnak.

További információ:

Lőrincz Zsuzsanna, tel:+36 20/4545-411 e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Praktikus ötletek és receptek a Ne vásárolj semmit napra: http://tudatosvasarlo.hu/cikk/edd-ki-hutot

 


 

A Tudatos Vásárlók Egyesületéről www.tudatosvasarlo.hu/tve

A Tudatos Vásárlók Egyesülete non-profit, közhasznú szervezet. Célja a fogyasztók hosszú távú érdekeinek képviselete, a fogyasztók tájékoztatása. Célja továbbá, hogy hozzájáruljon a fogyasztói értékek és a vállalati működési gyakorlatok pozitív, a társadalmi és természeti környezet fejlődését támogató változásaihoz.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete adja ki az egyetlen, kifejezetten a fenntartható fogyasztás témáival foglalkozó fogyasztói magazint, a Tudatos Vásárlót (www.tudatosvasarlo.hu/magazin). 2004 óta működteti www.tudatosvasarlo.hu portált, az ország első és mindmáig egyetlen, az etikus vásárlással foglalkozó napi frissítésű híroldalát. Az Ökofitnesz (www.okofitnesz.hu) interaktív és játékos módon segít a környezettudatos életvitel kialakításában. A Cégmérce (www.cegmerce.hu) a magyarországi vállalatok és márkáik környezetvédelmi, társadalmi és fogyasztóvédelmi szempontú rangsora. Magyarország Zöld Térképe (www.zoldterkep.hu) a fenntartható életmódot lehetővé tevő boltokat, szolgáltatásokat (javítóműhelyek, bioboltok, kölcsönzők stb.) gyűjti össze az ország egész területén.