Korábbi Események

Kocsány Ágnes: A teremtő dalom

Labor Café Benczúr Gyula tér 19., Nyíregyháza

Indul a Regeneráció Műhely új szezonja. Most visszatérünk a lélek gyógyulásához, regenerálódásához. A mostani műhelyt Kocsány Ágnes Táncos, énekes, alkotó vezeti.Ági így foglalja össze azt, hogy mire számíthat a résztvevő: "Hogyan lesz a félelemből erő, odaadás, meghittség? Ezen az úton járok az énekléssel, a tánccal és erről a folyamatról szeretnék beszélgetni, együtt hangolódni és bele lépni mindazokkal, akik már kapisgálják, hogy az alkotás, a művészet kapcsolat a szellemi világgal, a fénnyel. Az ének utat nyit a nyelv varázsához, a szép és értő beszédhez, egy igaz kapcsolathoz a teremtéssel." A Regeneráció Műhely mostani előadása is ingyenes, de adományokat elfogadunk, amivel a szabad szellemi életet igyekszünk szervezni a jövőben is. Vagyis új előadásokat szervezésére, terembérletre, az előadók útiköltségére, és a regeneráció kutatására.A szervezőkre való tekintettel kérjük hogy részvételi szándékodat erősítsd meg egy regisztrációval! Itt: https://tinyurl.com/pdpkjmtmKöszönjük

Palicz Ildikó: Az emberi együttélés megújulása az egyén-közösség-társadalom működésében

Labor Café Benczúr Gyula tér 19., Nyíregyháza

"Előadásomban a társadalomban zajló egészséges együttműködésről fogok szólni. Mindezt egy spirituális emberképre építve, mert ennek nem ismerete vagy figyelmen kívül helyezetése nem vezet újabb megértéshez, az elromlott világunk gyógyításához. Az egyén, mely másképpen tekint magára, mint az anyag foglya, ha közösséget alkot, akkor az kívülről szemlélve is más minőséget mutat. Röviden: sokkal emberségesebbet. Az új típusú közösségek működése pedig a társadalom átalakulásában hatnak. Megvan ennek az egyéni, belső felismerésből való alakulásnak a múltja is. Előadásomban erről is esik majd szó, mint ahogy bő 100 évvel ezelőtt az egészségesen működő társadalmi berendezkedés alapvető ismereteit is lerakta már egy gondolkodó, a kor megfelelő szellemi ismeretei alapján, hogy ne csak ösztönösen botorkáljunk, hanem a tiszta tudattal cselekedve építsük a társadalomba ható változásokat. Ahhoz, hogy az elméletet itt és most gyakorlattá váltsuk, a saját tevékenységünk, a Nyíregyházi Kosár Közösség és a MiBoltunk működéséből hozom a példákat, mely a hagyományos közgazdaságtant és az abból fakadó gazdasági életet is megreformálja. Így aztán lesz szó a pénzről, annak a gazdaságban ható gyógyító jellegéről, és ennek kapcsán egy csokor olyan jó példát mutatok, mely ezekből az ismeretekből fakadnak. Az előadás végén bízom benne, hogy tudunk egy jót beszélgetni a hallottak alapján. Várlak szeretettel, mert van mit mondanom és […]

JÖVŐ DESIGN MŰHELY

Labor Café Benczúr Gyula tér 19., Nyíregyháza

JÖVŐ DESIGN MŰHELY03.27. 17.00-20.00 Churchill szerint “aki nem tervez, az a bukást tervezi meg”. A jövő mindenkit érdekel. A jövőtől általában jó dolgokat várunk. A jövővel kapcsolatban két megközelítés van: a reménykedés és a tervezés.A jövőt sokféleképpen tervezzük. Az egyéni karriertervtől kezdve egy vállalkozás megújításán át egy egész város jövőjét is meg lehet tervezni. A jövőtervezés ma már nem megkerülhető tevékenység, legalábbis azoknak, akik szeretnének hatással lenni, milyen jövő vár rájuk. Miről szól? megtudhatod, mi a jövőtervezés értelme, haszna és jelentősége megismerhetsz néhány jövőtervező módszertmegnézzük, hogy helyi szinten miként lehetne egy közös jövőképet létrehozni Kiknek szól? vállalkozó vagy vállalkozó szellemű bárki, aki egy jobb jövőt szeretne elképzelni, és ezért kész tenni is egy kicsit fiatalok és lélekben fiatalok, akiket érdekel a saját és közös jövő A meet-up szakértő vendége @László Zalatnay, szervezetfejlesztő, környezetgazdálkodási szakmérnök, helyi-gazdaság fejlesztő.Eseményeink célja a közösségi tudásmegosztás és szakmai kapcsolatok előmozdítása helyi szinten. Az esemény díjtalan, de a résztvevőktől jelképes összegű önkéntes hozzájárulást várunk helyi, közösségi ügyek támogatására. Kérjük, jelezd itt, ha szeretnél részt venni: https://forms.office.com/r/8KhWEybZgn