Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Fekete Éva: Vajon az utolsó lekapcsolja majd a villanyt?

2023. november 30. -17:00

Egyénként, vagy csoportként tudjuk jobban céljainkat elérni?
Képesek vagyunk-e változásokat előidézni?
Képesek vagyunk-e hatni a helyi közéletre?
Képesek vagyunk-e társadalmi fordulatot előidézni?
A kérdés ma már inkább az, hogy akarunk-e egyáltalán.
Izgalmas kérdéseket feszeget Fekete Éva követekező előadása a Regeneráció Műhely esemény sorozat keretében, akinek a fizikai terek köré szerveződő közösségek, mint egy új társadalmi rendszer kristálymagjai szerepelnek kutatása fókuszában az ELTE doktoranduszaként. A szikár tudományos előadás helyett azonban egy gyakorlati tapasztalatokból és élményekből kiinduló barangolásra számíthat a hallgatóság, amelyben szó lesz a hiányzó hősökről, társadalmi dezertőrkről, a kozmopolita kábulatról és a már létező, de mégsem használt csodafegyverről a közösségről.
Éva ritkán tart előadást, így mindenkit arra buzdítunk, hogy éljen a lehetőséggel és vegyen részt személyesen a rendezvényen!
A Regeneráció Műhely mostani előadása is ingyenes. Viszont adományokat elfogadunk a helyszínen.
Mire fordítjuk az adományokat? Új programok szervezésére, terembérletre, az előadók útiköltségére, és a regeneráció kutatására.
A részvételi szándékodat kérjük erősítsd meg egy regisztrációval! Itt: https://tinyurl.com/5n8srn6f
Köszönjük!
Az előadást egy beszélgetéssel zárjuk.
Várunk szeretettel!

Részletek

Dátum:
2023. november 30.
Időpont:
17:00 - 19:00
Esemény kategóriák:
,
Honlap:
https://www.facebook.com/events/1322456375301145

Szervező

E-misszió Egyesület
Phone
06305658049
Email
emisszio.egyesulet@gmail.com
View Szervező Website

Helyszín

Labor Café
Benczúr Gyula tér 19.
Nyíregyháza, 4400 Magyarország
+ Google Térkép