Az októberi eseményen az emberi egészség megőrzésére, és a kibillent egészség regenerálására fókuszálunk. Október 29-én 17:00 órakor a Labor Café-ban várunk mindenkit szeretettel a továbbra is ingyenes előadás sorozatunk következő alkalmára. A mostani előadónk, Dr. Frecska Ede klinikaigazgató, oktató orvos, pszichiáter, pszichológus.
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy egy olyan orvos, aki az emberi lélekkel, illetve az idegrendszeri betegségekkel foglalkozik, mit tudhat a diéta szerepéről, és arról, hogy a táplálkozás hogyan befolyásolja az ember egészségét?
Amióta a tudomány felismerte azt az összefüggést, amit bél-agy tengelynek neveztek el, rengeteg kutatás indult el a beleinkben élő mikroorganizmusokkal kapcsolatban. Ezt összefoglaló néven ma mikrobiomnak hívjuk. A mikrobiom összetétele, és az ott megtalálható baktériumok pedig alapvetően befolyásolják az ember fizikai, lelki és mentális egészségét. Sőt, ha valamiért ez kibillen, akkor a diétán keresztül ma már nagyon komoly gyógyulási, regenerálódási folyamatokat lehet elindítani. Ha a természeti rendszereink regenerációját szeretnénk megérteni, és az ehhez szükséges módszereket kidolgozni, akkor érdemes azzal megismerkednünk, hogy az emberben élő mikro ökoszisztéma hogyan játszik szerepet a megbetegedésünkben, gyógyulásunkban és az egészséges állapotunk fenntartásában is.
A Regeneráció Műhely mostani előadása is ingyenes, de adományokat elfogadunk, amivel a szabad szellemi életet igyekszünk szervezni a jövőben is. Vagyis új előadások szervezésére, terembérletre, az előadók útiköltségére, és a regeneráció kutatására fordítjuk. A szervezőkre való tekintettel kérjük, hogy részvételi szándékodat erősítsd meg egy regisztrációval a következő linken keresztül: https://tinyurl.com/pdpkjmtm Köszönjük szépen!