Beszámoló arról hogy mire fordítódik az Egyesületünkhöz érkezett 1%? Csak egy példa: 2010 novembere és 2011 áprilisa között - önkénteseink segítségével - 115 zsák szemetet távolítottunk el a Sóstói-erdőből.

 

 

 

 

A 2010-es 1%-os adófelajánlások révén 436 000 forintot kapott Egyesületünk. Köszönjük!

Ígéretünknek megfelelően a bevételt a nyíregyházi Sóstói-erdő javára fordítjuk. Aki régebb óta figyelemmel kíséri egyesületünk munkásságát, bizonyára észrevette, hogy ez az ősi, természeti értékekben különösen gazdag, és városunk lakónak életében rendkívül fontos szerepet játszó tölgyes védelme mindigis fontos volt a számunkra. Felléptünk, amikor be akarták építeni az erdőt, védett fajokat fedeztünk fel, szorgalmaztuk a tarvágásos erdőgazdálkodás visszaszorítását, önkéntes akciókat, lakossági fórumot szerveztünk, több tonna szemetet szedtünk össze, iskolás osztályoknak tartottunk terepi vezetést, létrehoztuk a www.sostoierdo.hu honlapot. Sajnos csak részeredményeket sikerült elérnünk, kudarcaink is voltak, tehát még számos feladat áll előttünk, míg a Sóstói-erdő tényleg megnyugtatóan jó állapotba kerül.

Ráadásul a  2011-es évet az ENSZ az Erdők Nemzetközi Évévé nyilvánította, és mi ezzel az üggyel szertnénk felhívni a helyiek figyelmét az erdőknek az élhető környezet fenntartásában nélkülözhetetlen szerepére.

De konkrétan mire is fordítjuk polgártársaink nagylelkű felajánlását? Természetesen az erdőgazdálkodási munkákra közvetlenül nincs ráhatásunk, ezért azon a téren fejtjük ki működésünket, ahol leginkább hatékonyak vagyunk: mint a társadalom megmozgatása, ismeretterjesztés, szemléletformálás, érdekképviselet, természetvédelmi kutatások. Lássuk a konkrétumokat:

Közös önkéntes akciók: 2011-ben, az előző évhez hasonlóan havi rendszerességgel rendezünk önkéntes természetvédelmi akciókat (szemétszedés, védett faj felmérés, odútelep fenntartása, makkgyűjtés, stb.). A februári denevérodú-készítési akciónkról már ebben a számunkban olvashatnak!

- Folytatjuk az idén elindított „Erdőpásztor”-programot, amellyel még több lakost vonunk be az erdőért végzett önkéntes természetvédelmi munkába.

- Konkrétan, a gyakorlatban is segítünk az erdő élőlényeinek: karbantartjuk és bővítjük fészekodú-telepünket, denevérodúkat helyezünk ki, és a következő télre kihelyezésre kerül nagy madáretetőnk is az erdőbe.

- Érdekképviselet: Az erdészeti szervek és a városvezetés irányában továbbra is képviseljük a természetvédelem és a lakosság szempontjait az erdőkezelésben.

- Folytatjuk természetvédelmi kutatásainkat. Szakértőkkel részletes felmérést készítünk az erdő lepkefaunájáról. Megrendezzük 2011-ben is a lepkék éjszakáját.

- Továbbfejlesztjük a www.sostoierdo.hu honlapot, bővítjük a tartalmakat és a funkciókat.

 

Az önök 436 000 forintos adófelajánláshoz egyesületünk több száz önkéntes munkaórát tesz hozzá, tehát a Sóstói-erdőért végzett munkákért bért, fizetést, megbízási díjat munkatársaink nem vesznek fel!

Köszönjük a bizalmat! Igyekszünk megdolgozni érte.

 


Sok szeretettel fogadjuk Támogatását, adója 1%-át idén is természetvédelmi kampányainkra!

 

Adószámunk: 19214555-1-15

Számlaszámunk: Szabolcs Takarékszövetkezet 68800109-11076302