2013. április 26. a csernobili katasztrófa 27. évfordulója. Hogy mi történt akkor és mit történt azóta? Megtudhatjuk... - Cikk a Süvöltő legfrissebb számából.

Csernobil - 27 éve

Éppen ebben a hónapban lesz a csernobili katasztrófa 27. évfordulója. Hogy mi történt akkor és mit történt azóta?

1986. április 26-án az Ukrán fővárostól, Kijevtől 100 km-re északra fekvő csernobili V.I. Lenin atomerőműben a hajnali órákban reaktorbaleset történt. Egy rosszul megtervezett kísérlet és a konstrukció szerkezeti hibáiból adódóan a 4-es blokk reaktora szabályozhatatlanná vált és különböző kémiai reakciók folytán egy gőzrobbanás történt. A reaktorban lévő anyagok a külső levegővel érintkeztek, emiatt egy újabb robbanás történt, amitől a reaktor 3000 tonnás fedele a magasba repült, beszakította a reaktorcsarnok tetejét, majd visszazuhant. A nyitott reaktorból égő csóva emelkedett a magasba.

 

Körülbelül négy óra alatt sikerült a robbanás okozta tüzeket megfékezni. Viszont a reaktor belseje még mindig égett. A működésében fontos szerepet játszó grafit kb. 1000 °C-os hőmérsékleten izzott. A csóva 750 méteres magasságba emelte a kiszabaduló radioaktív anyagokat (jód, cézium, urán és egyéb aktív anyagokat), amiket a szél tovább szállított.

A felszálló csóvát helikopterekről ledobott bórt, ólmot és homokkeveréket tartalmazó zsákokkal próbálták elfojtani. Május 6-ára a radioaktív anyagok kibocsátása már csak töredéke volt a robbanás utáni napokhoz képest, május végére pedig teljesen megszűnt. Az erőmű területén viszont még mindig sok, a robbanás következtében szétszóródott sugárzó törmelék hevert szanaszét. Ezt az ún. likvidátorok takarították el. Sokan önként vettek részt a feladatban, de nem elhanyagolható a besorozott katonák száma sem. Őket két választás elé állították: vagy mennek az afganisztáni háborúba harcolni, vagy lapátolják a törmeléket néhány percig az erőmű tetején. Egyszerre nem dolgozhattak tovább 1-2 percnél a magas sugárzási szint miatt, de volt, hogy csak 40 másodpercig tartózkodhattak a radioaktív törmelék közelében. Ruhájukat amennyire csak lehetett, ólommal vonták be. Az ólomlemezek bizonyos mértékig elnyelték a testüket érő sugárzást, de nem biztosítottak teljes védelmet. Sokan az elfogadhatónál nagyobb dózist kaptak, ami eleinte csak fejfájással és fáradékonysággal járt. Ezek voltak a sugárbetegség első jelei. Később fokozódtak a tünetek (égési sebek, hányás, stb.). Sokan pár hónapon belül meghaltak, de ennél is többen hunytak el évekkel a baleset után különböző betegségekben.

A szél a kiszabadult radioaktív anyagokat nyugati-északnyugati irányba fújta. Leginkább az erőműtől kb. 1,5-2 km-re fekvő fenyőerdőn váltak láthatóvá a sugárzás jelei. A fenyők tűlevelei elsárgultak, majd a fák alig pár hét alatt elpusztultak. Nagyon sok állat is a sugárzás áldozatává vált. Ezt az erdőt később a jellegzetes vöröses színe miatt az emberek Vörös-erdőnek nevezték el.

A legnagyobb település, amit szintén a radioaktív részecskék szennyeztek be, az erőműhöz közeli Pripjaty városa volt. Az 50.000 lakosú településen a baleset napján a város lakói ugyanúgy folytatták a szokásos életüket, mintha az egy normális szombati nap lenne. Eközben egész nap emelkedett a sugárzás szintje, végül a szakértők estefelé úgy döntöttek, hogy evakuálják a várost. Április 27-én délután megkezdődött 1200 busszal a lakosok kitelepítése. Csak a legfontosabb dolgaikat vihették magukkal, minden mást a lakásukban kellett hagyniuk. A kitelepítést végző emberek azt mondták nekik, pár nap múlva visszatérhetnek az otthonaikba. Később az erőmű 30 km-es körzetét lezárták a súlyos szennyeződés miatt.

 

A sugárzó izotópok egész Európát meghódították, körülbelül egy nap alatt elérték Svédországot. A svéd forsmarki erőmű kijárati ellenőrzőkapujánál az egyik munkásnál radioaktív szennyeződést észleltek. Miután megállapították, hogy nem tőlük származik, a meteorológiai adatokból kiszámolva rájöttek, hogy a csernobili atomerőmű a szennyeződés forrása.

A szél által szállított sugárzó anyagok leginkább Skandináviát, Lengyelországot, Németországot, Olaszországot, Romániát és Görögországot érintették. A szennyeződés szinte az egész északi féltekén kimutatható volt. A kibocsátott radioaktív anyagok mennyisége a Hirosimára ledobott atombomba 400-szorosa volt.

Hazánk területét a széljárásnak köszönhetően a radioaktív csóvának csak a déli széle érte el. Az országon belül is jelentősen változott a szennyeződés mértéke, ami leginkább a széltől és a csapadéktól függött. A legszennyezettebb terület Budapest volt, kevésbé szennyeződött területek voltak a Dunántúlon és Észak-Magyarországon. A budapesti érték is kb. 100-szor kisebb volt, mint azokon a területeken, ahol a lakosságot kitelepítették.

A táplálékok körében a tejtermékek jelentették a legnagyobb veszélyt, ugyanis a radioaktív jódizotópok a tejjel kiválasztódnak. A tej szennyezettsége az akkori egészségügyi határértéknek körülbelül a 40 százaléka volt. Ezért a polgári védelem azt ajánlotta, hogy a lakosság csak a tejipar által forgalomba hozott tejet fogyassza. Továbbá azt is javasolták, hogy a nagylevelű zöldségféléket (pl. saláta, káposzta) bő vízzel többször mossák meg.

A nukleáris üzemanyag nagy része a megrongálódott reaktorépületben maradt, ahol továbbra is óriási sugárzás uralkodott. Ennek elfedésére a 4-es blokk épülete fölé egy hatalmas vasbeton szarkofágot emeltek. Ezt ideiglenes megoldásnak szánták, élettartamát 30 évre becsülték.

Már több mint két évtized telt el a baleset óta. Az erőmű körüli 30 km-es zónát máig szigorúan ellenőrzik, csak külön engedéllyel lehet belépni. Pripjaty az egyik legnagyobb szellemváros a világon. A mai napig lakatlan települést lassan meghódítja a természet: az utakat és a málladozó betonépületek falait benövik a növények. A lezárt zónában még mindig nagyon sok helyen magas a sugárzás. Négyszáz, zömében időskorú ember önkényesen visszaköltözött a lezárt területekre.

A kitelepítésekhez és a helyreállítási munkákban használt sugárszennyezett járművek (teherautók, helikopterek, páncélosok stb.) a zónán belül egy óriási roncstelepen rozsdásodnak.

A Vörös-erdő területe – részben a talajjavító munkálatoknak köszönhetően - mára teljesen regenerálódott, újra benépesítette az állat- és növényvilág.

Az erőműtől 20 km-re lévő Csernobil városában ma is zavartalanul folyik az élet, normális, vagyis a budapesti háttérsugárzással megegyező szint mellett. A településen azok az emberek élnek, akik 2000-ig (az erőmű teljes bezárásáig) az erőműben dolgoztak. Egyes becslések szerint körülbelül 600-900 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a kitelepített területek újra lakhatóak legyenek, az összes radioaktív izotóp lebomlásához szükséges időt pedig több százezer évre becsülik.

Az erőműben 2000-ben állították le az utolsó működő reaktorblokkot. A 4-es blokk fölé rohammunkában épített szarkofág állapota folyamatosan romlott. Az esővíz beszivárog a réseken keresztül a belsejébe és ott uralkodó óriási sugárzás is roncsolja a szerkezeti elemeket. A mérések szerint egy földrengés hatására a vasbeton épület falai megsérülhettek, esetleg le is omolhattak volna.

A szarkofág állapotának átmenetei stabilizálása 2006 környékén kezdődött, három évvel később fejeződtek be a munkálatok. Az ukrán állam külföldi támogatásokkal egy új, hermetikus, acélból készült védőépületet tervez felhúzni, amit a szarkofág mellett építenek fel és egy sínrendszer segítségével tolnák fölé. Ennek építése már folyamatban van, a tervek szerint 2015-re kell elkészülnie, az élettartamát körülbelül 100 évre becsülik. Később egy híddaruval lebontanák a belsejében a jelenlegi védőépület és a megroncsolódott reaktorblokk falait, hogy minimalizálják a veszélyforrásokat. Erre egyre inkább szükség lenne: idén februárban a szarkofág tetejének egy része beszakadt, valószínűleg a tetején lévő hó súlyától. Az új védőépületen dolgozó munkásokat ideiglenesen evakuálták a területről.

Az egészségügyi hatások terén van a legtöbb vita: hány áldozata lesz Csernobilnak? Egyesek szerint több százezer emberről van szó. Ezt viszont tudományosan nem lehet igazolni.

Közvetlenül 21 áldozata van a balesetnek, ám a közvetett áldozatok száma ettől jóval magasabb. A katasztrófa idején összesen 4000 gyermek kapott pajzsmirigyrákot, amit a reaktorból származó jódizotópok okozhattak. Közülük kilencen haltak meg. Becslések szerint a likvidátorok között 2200 rákos haláleset várható. A kitelepített lakosság körében a kapott átlagdózisok alapján 1800 rákos halálesetet becsültek. A hivatalos adatok szerint körülbelül 4-5000-re tehető az áldozatok száma. Hogy pontosan mennyi embert érintett a katasztrófa? Ezt valószínűleg már soha nem tudjuk meg...

Nagy Tibor írása a Süvöltő 2013/02. számából.

 

Felhasznált irodalom:

Dr. Szatmáry Zoltán – Dr. Aszódi Attila: Csernobil – Tények, okok, hiedelmek.

Budapest, 2005, Typotex kiadó

Dr. Aszódi Attila – Csernobil 20 éve

A BME Nukleáris Technikai Intézet honlapja (www.reak.bme.hu)

 


 

Támogassa munkánkat, fizessen elő Süvöltő c. folyóiratunkra!!!

Kiadványunk a facebookon...


Örömmel fogadjuk adója 1%-át 2013-ban is természetvédelmi kampányainkra és szemléletformáló tevékenységeinkre!
Adószámunk: 19214555-2-15
Köszönjük segítségét!