2013 május 8-án „Ember és Természet – a megtartó sokféleség” címmel a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola épületében (Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 13-19.) egész napos kiállításra, valamint 17 órától nyilvános fórumra várja az érdeklődőket az E-misszió Egyesület, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, és a Magyar Természetvédők Szövetsége.

 

A rendezvény egy országos kampány része, melyben a résztvevő zöldszervezetek és partnereik célja, hogy az emberek felismerjék a biológiai sokféleség fontosságát és bekapcsolódjanak helyi szinten annak védelmébe illetve természeti kincseink tudatos használatába.

Az élet természetes sokfélesége teremti és újítja meg számunkra a termékeny talajt, az iható vizet, a tiszta levegőt, az egészséges élelmiszert. A fajok rohamos kihalása, a természetpusztítás egyre komolyabb gazdasági károkat okoz; már hazánkban is. Mi a felelősségünk ebben, nekünk, hétköznapi embereknek, és mit tehetünk a biológiai sokféleség megőrzéséért itt Nyíregyházán és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében? A fórum során a véleményeket hivatásos természetvédelmi, civil, és valláserkölcsi megközelítésben is megismerhetjük.

A program részletei:

2013 május 8., szerda

10:00-tól Kiállítás a biológiai sokféleségről (a Görögkatolikus főiskola aulájában)

17:00-19:00: Fórum és kisfilm bemutató (a Görögkatolikus főiskola Szent Atanáz-termében)

 

A fórum előadói:

Soltész János (Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola)

Lesku Balázs (Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság)

Szigetvári Csaba (E-misszó Természet- és Környezetvédelmi Egyesület)

 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk. A rendezvény ingyenes!

További információ: Szigetvári Csaba projektvezető; tel: +36 42/423-818; mobil: +36 20/512-3311; email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

A projekt a Svájci-Magyar Együttműködési Program társfinanszírozásával valósult meg.

(TPPA/2011/09/14 projekt)

 

Újabb lehetőség munkánk támogatására!
Egyesületünk a Magyar Természetvédők Szövetségével összefogva 2013-ban várja segítő telefonhívását.
A 13600-as szám tárcsázása után (előhívószám nincs!) üsse be a 69-es kódot. Most minden hívás 250Ft-tal támogatja szervezetünket.
Az Adhat Vonal az Invitel, a T-Home és T-Mobile, valamint a Telenor és Vodafone hálózatából hívható.
A hívásokból befolyó teljes összeget a Magyar Természetvédők Szövetségével közösen indított, a biodiverzitás védelmét szolgáló programunkra fordítjuk.

Köszönjük!