Egyesületünk megalakulása óta foglalkozik környezeti neveléssel. Programjaink a gyerekeknek, fiataloknak és a pedagógusok egyaránt szólnak.
A programok célja a környezettudatos magatartás, a környezetért felelős életvitel kialakítása, a természeti-és társadalmi környezetet tisztelő szokás- és ismeretrendszer erkölcsi, értelmi, érzelmi és esztétikai megalapozása.
Csiperke Erdei Iskola és Természetvédelmi Tábor
Márokpapin lévő oktatási bázisunk előző évi bővítése és fejlesztése lehetővé tette, hogy 2008-ban során megkezdjük terepi oktatásunkat. Első csoportunkat a faluvégi kis házunkba a kárpáti sáfrány virágzásakor fogadtunk. Dr. Turcsányi Gábor professzor vezetésével 46 egyetemista érkezett terepgyakorlatra a Szent István Egyetemről. Ezt követően, két hét megszakítással, augusztus közepéig fogadtuk a vendégeket erdei iskolába és táborba.

Erdei iskola

Az öt napos programunk során szem előtt tartottuk a „játszva tanulást”, így természetjárás, éjszakai túrák, csillagászás, diavetítések, gyakorlati foglakozások (madárgyűrűzés, mikroszkópos foglakozás, víz- és talajvizsgálat) ökológiai játékok és drámapedagógiai módszerek segítségével ismerkedtek meg a tanulók a Beregi-sík állat–, növény –és gombavilágával, a mindennapi környezetvédelmi problémákkal, a fenntartható fejlődés gondolataival és a tájegység néprajzi és történelmi nevezetességeivel. A tudástár bővítése mellett kézműves foglakozásokkal színesítettük a programot.
A tanév során 16 osztály vett részt erdei iskola programunkon. Zömámen a megyénkből érkeztek a csoportok, de emellett Borsod, Szolnok és Budapest megyebeli diákokat is módunkban állt természetszeretetre nevelni. Az ismeretszerzés mellett, a sok figyelmes szempár természetvédelmi munkákat is végzett. Csoportjaink bekapcsolódtak a ritka lepkék hernyóinak felkutatásába és kaszálási vizsgálatokba. A közel 500 erdei iskolázó gyerek mellett néhány napos szakmai osztálykirándulásokat is szerveztünk.

Tábor
A tanév végeztével, tartalmas nyári programra vágyó fiatalok népesítették be a beregi kis házunkat. A 8 hét alatt a hagyományos természetismereti, kaland és kerékpáros tábor mellett egy családi tábort is szerveztünk, ahová szülők, nagyszülők érkeztek gyermekeikkel és unokáikkal.
A Magyar Természetvédők Szövetsége által meghirdetett KLIMAŐRJÁRAT nyertes csapatainak szervezett kalandtábornak szintén Márokpapi táborunk adott helyszínt.
Továbbá hozzánk látogatott ki a Mustár Rádió fiatal stábja csapatépítés céljából
A táborok során sokat kirándultunk, játszottunk, természet búvárkodtunk, csillagásztunk a résztvevőkkel. Kipróbáltuk a szabad ég alatt alvást, megismerkedtünk az éjszaka hangjaival, a nyomolvasás titkaival. Ezek mellett számtalan színes programmal tettük még emlékezetesebbé a gyerekek nyári szünetét.
Kerékpáros csoportunk is kitett magáért. Az új kalandokra és mozgásra éhes biciklis társasággal megdöntöttük az elmúlt táborainkban felállított rekordjainkat, így a 110 km-esre sikeredett túránkon eljutottunk Csengersimára is.

A diákok mellett Mi is szívesen vagyunk a természetben, így nagy örömünkre szolgált, hogy a teljes vegetációs időt átívelő terepi környezeti nevelést folytathattunk. Márokpapi házunk a kárpáti sáfránnyal virágzásától a nagy szikibagoly (Gortyna borelii) rajzásáig fogadta a vendégeket a 2008-as évben.

Terepi szakmai vezetés a Szatmár-Beregben
Egynapos szakmai vezetésünk célja, hogy a Beregi térségbe érkező emberek megismerjék a környék természeti és kulturális kincseit és lelki kötődésük révén jobban „szolgálják” ezek védelmét.
Idegenvezetésünkkel iskolás csoportoknak, baráti társaságoknak, nyugdíjas kluboknak kívánunk segítséget nyújtani.
2008-ban tavasztól őszig több csoport is igénybe vette túravezetésünket. Az iskolai kirándulások mellett, továbbképzésekbe, vetélkedőkbe építették be az oktatási intézmények terepvezetésünket. Továbbá együttműködő partnereink révén egy 40 fős nemzetközi csoportot is volt szerencsénk vezetni.

Természetvédelmi szakkör
2008-ban általános iskolásoknak tartottunk heti egy alkalommal természetvédelmi szakkört. A benti foglalkozásokat diavetítéssel, környezetvédelmi beszélgetésekkel, természetismereti játékokkal, manuális foglalkozásokkal színesítettük.

Csiperke Tanösvény
Átadásra került Csiperke Tanösvényünk, mellyel a Bereg élővilágát, természetvédelmi értékeit és a tájgazdálkodás fontos elemeit mutatjuk be. A tanösvény tartalmához kapcsolódik egy munkafüzet is, mely erdei iskolánkban és Egyesületünk irodájában az érdeklődők rendelkezésére áll. Továbbá a füzet és a tanösvény tartalma Egyesületünk honlapján (www.e-misszio.hu) is megtekinthető.

Vetélkedők
A környezeti nevelés egyik kiemelkedő tevékenysége a már évek óta nagy sikerrel futó „Zöld Szemfüles” Természetismereti internetes vetélkedő, 2008-ban VI. alkalommal került megrendezésre. Az érdeklődés ezúttal sem maradt el, országszerte több mint 400 csapat nevezett a versenyre. A három fordulón át tartó játék során a résztvevők az érdekes feladatok kapcsán megismerkedhettek hazánk növény- és állatvilágával, a legfőbb környezetvédelmi- és természetvédelmi problémákkal. A harmadik forduló végeztével a legjobb 5 csapat került a döntőbe, ahol is ismételten összemérhették tudásukat, a helyszín egyesületünk Márokpapin található Erdei iskolája volt, ahol a gyerekek a szellemi feladatok mellett gyakorlati feladatokban, játékos vetélkedőkön és felejthetetlen kirándulásokon vehettek részt. A vetélkedő évről-évre történő megrendezésének fő célja, hogy a gyerekekben kialakítsuk a környezet- és természetbarát szemléletet, megismertessük velük a természetben lévő összefüggéseket.
Több éve jó kapcsolatban állunk a piricsei általános iskolával, immáron hagyománnyá vált, hogy minden év novemberében az iskola helyszínt biztosít egy rendhagyó kistérségi természetvédelmi vetélkedő megrendezéséhez, melyet egyesületünk környezeti nevelői tartanak. A 2008-as évben sem történt ez másként, a versenyre a környező iskolák tanulóit hívták meg, hasonlóan az elmúlt évekhez. A vetélkedő jó hangulatban telt a gyerekek szélesíthették és bemutathatták tudásukat. Illetve lehetőség nyílt arra, hogy a diákok bővebb ismeretekre tegyenek szert közvetlen környezetükkel kapcsolatban, kiemelve a lakóhelyük környékén lévő természeti értékeket. A tudásanyag bővítése mellett a vetélkedő célja az iskolák közti kapcsolatok fenntartása, szorosabbra fűzése.
2008 tavaszán került meghirdetésre a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, a Szatmári Környezetvédelmi Ügynökség és a Szatmári Vízügyi Hivatal szervezésében az „Életet a környezetnek, életet az embernek!” ökológiai program. E program keretén belül magyar-román iskolák közötti ökológiai tanulmányi verseny került meghirdetésre, melyben Egyesületünk környezeti nevelői segédkeztek a magyarországi feladatok összeállításában, valamint a zsűrizésben.

„Zöld megye” kiállítás és vetélkedő

2008 novemberében az ÖKO-Pack Kht. és az Öko-Pannon Kht. szervezésében, Nyíregyházára is megérkezett a 80 hazai hulladék-feldolgozó és -hasznosító vállalat újrahasznosított hulladékból készített termékeit bemutató „Hulladékból termék” kiállítás. A tárlatnak a Nyíregyházi Főiskola zsibongója adott otthont. A szervezők, Egyesületünk környezeti nevelőit kérték fel arra, hogy az érdeklődő csoportokat körbe kalauzolják a kiállítási tárgyak között. A tárlat elsődleges célközönsége a fiatal korosztály volt. A majd másfél hónapos idő alatt több mint 80 csoport, közel 2500 tárlatvezetést igénylő látogatta meg a kiállítást, az óvodás korosztálytól a középiskolásokon át egészen a felnőttekig. Minden bizonnyal elmondhatjuk, hogy nagy érdeklődés övezte a kiállítást, mely azt bizonyítja, hogy egyre több ember fordít figyelmet a hulladékproblémákra, illetve a szelektív hulladékgyűjtésre. Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy több óvodában már ebben a korban környezettudatos életmódra próbálják nevelni a csöppségeket. Minden korosztályról elmondható volt, hogy nagy figyelemmel kísérték a kiállítási tárgyakat, és életkori sajátosságaiknak megfelelő ismeretekkel rendelkeztek, melyet a kiállított tárgyak gyártásának, felhasználásának megismerése tovább szélesített.
A kiállítással egy időben zajlott, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás szervezésében a „Zöld megye” vetélkedő, melynek kiemelt témája volt a szelektív hulladékgyűjtés és a régió hulladékgazdálkodása, környezetvédelme. Egyesületünk munkatársai aktív tagjai voltak a zsűrinek, valamint besegítettek a feladatok összeállításában. A verseny három korcsoportban folyt (alsós-, felsős-, középiskolás korosztály), az elődöntők Mátészalkán, Kisvárdán és Nyíregyházán zajlottak. A döntőbe minden korosztályból a legjobb hat csapat jutott tovább, melyet a Megyeházán rendeztek. A diákok gyakorlati és elméleti feladatokkal mérhették össze tudásukat. A döntő családias hangulatban telt, a nyertesek értékes ajándékokat tudhattak magukénak, többek között minden korosztály első három csapata jutalom kirándulást nyert Egyesületünk Erdei iskolájába. A vetélkedővel egy időben került megszervezésre az óvodás korosztály számára meghirdetett óvodai rajzpályázat is, melynek jutalmazása és értékelése a vetélkedővel egy időben történt.

Könyvtár működtetése

Egyesületünk évek óta sikeresen üzemelteti immáron majd 3000 könyvből és kiadványból álló könyvtárát. A 2008-as évben, közel 200 könyvvel bővült gyűjteményünk. Elsősorban környezetvédelmi, természetvédelmi, környezeti nevelés, állat- és növényrendszertan témákban találhattak az érdeklődők könyveket, de helyet kaptak könyvtárunkban a vízgazdálkodással, fogyasztóvédelemmel, életmóddal, földrajzzal illetve joggal kapcsolatos könyvek, kiadványok is. A kölcsönözni vágyók immár nem csak a könyvek és a kiadványok között válogathattak, hanem multimédiás CD-k, video- és DVD filmek is rendelkezésére állnak az érdeklődőknek. A könyvek katalogizáltan találhatóak meg polcainkon, melyek adatainak bevitelét környezeti nevelőink végzik, a melyeknek adatbázisa Egyesületünk honlapjáról is könnyen elérhető, így bárki könnyűszerrel megtalálhatja a keresett könyveket, brosúrákat. A könyvtár használata tagjaink számára ingyenes. A pedagógusok mellett sok tanuló környezet- és természetvédelmi versenyekre való felkészüléséhez, szakdolgozatához veszi igénybe a fenti szakanyagokat.

Előadások

Az elmúlt évekhez hasonlóan a 2008-as évben is rendszeresen kaptunk felkéréseket különböző környezetvédelemmel, természetvédelemmel kapcsolatos iskolai rendezvényekre. Több óvodában, iskolában tartottunk foglakozásokat, szülőértekezletet, mely bizonyította, hogy sok oktatási intézmény nagy hangsúlyt fektet a környezeti nevelésre, valamint arra, hogy a gyerekek jobban megismerjék közvetlen környezetüket és azok természeti értékeit. A 70 témakört felölelő előadássorozat elsősorban természet- és környezetvédelem, egészségtan, valamint fenntartható fejlődés gondolatköré csoportosítottuk, melyek célja, hogy megismertessük az érdeklődőkkel hazánk élővilágát, természeti kincseit valamint, hogy felhívjuk a figyelmet a leggyakoribb környezeti problémákra.

Ezen előadásokat oktatási intézményeknek, baráti társaságoknak, nyugdíjas kluboknak ajánljuk, illetve mindazoknak, akiket érdekel a téma. Az érdeklődők Egyesületünk honlapján olvashatnak részletesebben előadásaink témáiról.

Média megjelenések

Az elmúlt évben, több ízben is kíváncsi volt a környezeti nevelési programunk tevékenységeire a Média. Így a Kölcsey TV stúdió beszélgetés keretében hírt adott vetélkedőnkről, erdei iskoláinkról és táborainkról. Több ízben is meghívást kaptunk a Mustár-ház rádiójától szemléletformáló beszélgetésekre. Ezek mellet nyilatkoztunk az MTV egyes csatornájának a „Bolondos ötletek” című műsorában a hulladék keletkezésének megelőzéséről, környezettudatos életmód kialakításáról. Továbbá kilátogatott erdei iskolánkba a Kölcsey TV stábja, a Szabadföld újságírója és néhányan a Mustár FM fiatal riporterei közül. Rendszeresen adtunk interjúkat a Champusz Rádió környezetvédelmi félórájában. Ezek mellett rövidebb riportokat adtunk környezetvédelem témában további médiáknak is.