Időpont: 2009. október 3. (szombat)
Az E-misszió Egyesület KEOP támogatásából megvalósult kirándulás-sorozatának zárásaként a beregi táj tanúhegyeit ismerhetik meg az érdeklődők.

Kevesen tudják, hogy az Alföld is büszkélkedik hegyekkel, no persze nem olyan magasakkal, mint a Börzsöny vagy a Mátra. Egyedülálló vulkanikus hegyek, melyek röpke 10 millió évükkel fiatalnak számítanak a földtörténeti kor szerint. Tájképi értékük mellett különleges növény- és állatvilágukkal is felkeltik az utazók érdeklődését. A Barabás község határában lévő Kaszonyi-hegy ritka hársas-szurdokerdő növénytársulásán túl fontos szerepet játszik az őszi madárvonulásban, ugyanis Szibériából és a Kárpátokból útrakelő énekes barátainknak kiemelt pihenő- és táplálkozóhelye ez a hosszú vonulás során. A terület természetvédelmi jelentősége miatt Egyesületünk itt szervezi több éves múltra visszatekintő vonulás kutató táborait, melynek munkájába a résztvevők betekintést nyernek.

Annak ellenére, hogy a madarak vonulásában ilyen nagy szerepet játszik ez a kicsiny kiterjedésű terület, sajnos még mindig szerepel a tervek között az M3 autópálya barabási kivezetési lehetősége is. Amennyiben ez megvalósul, a jövő nemzedékének már nem áll módjában megcsodálni ezt az idilli tájat.

A Bereg másik romvulkánját, a tarpai Nagy-hegyet a szőlőtermesztés mellett a felhagyott kőbánya, az itt költő gyurgyalagok és a tiszta időben a hegyről elénk táruló Kárpátok csodálatos látképe teszi nevezetessé.

Aki a szombat estéjét is velünk kívánja tölteni, annak Márton-napi libaságokban és a paraszti porta kínálta ínyencségekben lehet része. Vasárnap pedig megismerkedünk az erdők gombáival. 

Részletek az indulással és a találkozással kapcsolatban:
Túravezetés ingyenes. Különjárattal történő utazás Nyíregyházáról az első 35 fő számára ingyenes.

Túráink helyszíne: Beregi-sík, Barabás, Márokpapi és Tarpa környéke

Időpont: 2009. október 3. (szombat)

Jelentkezés előfeltétele: Az Egyesület honlapján található jelentkezési lap és a hozzá kapcsolódó kérdőív kitöltése és az Egyesülethez történő eljuttatása (fax: 42/504-403, v. Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

Utazás

Azoknak, akik az Egyesület által bérelt busszal jönnek

Egyesületünk különjáratot bérel, melyre a korlátozott kapacitás miatt (35 fős autóbusz) a jelentkezéseket érkezési sorrendben fogadjuk el.
Kerékpárral
Közös indulás péntek (október 2.) délután Nyíregyházáról Vásárosnaményig vonattal, innen a Tisza töltésén kerékpárral Márokpapiba. Ebben az esetben a Csiperke Erdei Iskolában biztosítunk szállást a résztvevőknek. Ezen szándékot kérjük telefonon előre jelezni.
Akik saját gépjárművel jönnek

Találkozó szombat 10.00 az E-misszió Egyesület Csiperke Erdei Iskolájánál (Márokpapi, Kossuth u. 111.) Autóval Budapestről Nyíregyháza az M3-as autópályán érhető el. A helyszín Nyíregyháza – Vásárosnamény – Márokpapi útvonalon, a 41-es úton közelíthető meg. A 41-es útról Csaroda után 2 km-re kell letérni jobbra.

Autóbusszal utazás esetén a találkozó helye: Nyíregyháza, vasútállomással átellenben lévő Profi üzletlánc parkolója.
Találkozás időpontja: 2009. október 03. reggel 07.45 (buszindulás: 2009. október 03. reggel 08.00)
Visszaérkezés: előreláthatólag délután 17.00 óra

Egyéb tudnivalók
Ajánlott öltözet az időjárástól függ, de előnyös a réteges ruházat, továbbá érdemes fényképezőgépet és távcsövet is hozni.
Ha bármi kérdésetek van, a szervezőket a mellékelt számokon lehet elérni
(Szőke Zsuzsa - 20/431-8086, Kolocsán Tünde - 70/389-7793)

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Projekt azonosító: KEOP-6.1.0/A-2008-0008
Infovonal: 06 40 638 638 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ● www.nfu.hu