|
Az E-misszió Egyesület létrejötte óta foglalkoztat önkénteseket. Már maga a megalakulása is önkéntesen szerveződött diákok áldozatos munkájával és segítségével valósult meg.
Jelenleg a szervezetnek több száz regisztrált tagja és 80 önkéntese, aktivistája van, akik a legkülönbözőbb formában és módon támogatják az Egyesület munkáját. A tagok a tagdíj befizetésével és hozzájárulásaikkal, az önkéntesek pedig felajánlott munkáikkal és idejükkel segítik az Egyesületet.Egyre több fiatal jelentkezik Egyesületünkhöz önkéntesnek munkatapasztalat szerzés céljából is, melyet a későbbiekben életük során hasznosítani tudnak. Ez köszönhető elsősorban szervezetünk szerteágazó természet- és környezetvédelmi tevékenységeinek (ezek igen sok területet lefednek), valamint a nyitottságának és rugalmasságának.
Mi cserébe megpróbáljuk a lehető leghasznosabb módon átadni tudásunkat, tapasztalatainkat, valamint lehetőséget illetve esélyt adni a további fejlődéshez. Jelenleg futó tevékenységeink - melyekhez várjuk az önkénteseket:
-
Helyi termékek felmérésébe Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, valamint biopiacokon való segédkezésbe - Kolos Lívia -
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
-
Ökotanya fejlesztés - Révész Márton -
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
-
Rendezvények - és azok előkészületeinek szervezése (CRITICAL MASS, Föld Napja, Hegyalja Fesztivál – Zöldsátor…-, egyéb utcai rendezvények, akciók) – Tömöri László -
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
-
Környezeti nevelés - erdei iskolák és nyári táborok alapmunkálatai – Szőke Zsuzsa -
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
-
Irodai feladatok (alkalomszerűen) – Karásziné Gulyás Edit -
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
-
Sóstói-erdő akciók – Természetvédelmi felmérések - Szigetvári Csaba - szcsaba(kukac)e-misszio.hu
-
Illegális hulladéklerakók felmérése - Hulladék-kommandó - Ilyés Tímea -
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
-
Környezeti tanácsadás – megyei forrópontok – zöld-járőrözés - Tömöri László -
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Várjuk jelentkezéseteket a 42/423-818-as telefon-számon, az
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
e-mail címen, valamint az Egyesület irodájában: 4400 Nyíregyháza, Malom u. 18/a. szám alatt.
Belépési nyilatkozat
Tagkérdőív - segítsd munkánkat kitöltésével!
Képek rendezvényeinkről - köszönet önkénteseinknek, mert nélkülük nem valósultak volna meg!
Képek önkénteseinkről ... várunk Téged is!

|