E-misszió Egyesület
4400 Nyíregyháza,
Szabolcs u. 6.
(a Szabolcs és Malom u. sarkán, bejárat a Malom utca felől)
42/423-818; 42/504-403
 
Adószám: 19214555-2-15
Számlaszám: 68800109-11076302


A Piac sorsa - az E-misszió Egyesület véleménye 2. rész
IWIWTwitterFacebook
2009. december 10. csütörtök, 08:48

A Piac sorsa - az E-misszió Egyesület véleménye 2. rész

A Piac jövőjével kapcsolatos vita sajnos pártpolitikai csatározássá alakult. Talán nem szükséges alátámasztanunk azt az állításunkat, hogy bennünket a Piac sorsa más okok miatt foglalkoztat, eddigi tevékenységeink és szakmai meggyőződésünk erre kellő bizonyíték lehet.

Számunkra a Piac az emberi, egyszerű és hagyományos kereskedelem szimbóluma, a jó értelemben vett régi világ egyik utolsó bástyája. A helyi termékek megjelenésének színhelye, a nemzetközi nagyáruházak és a rideg, divatkövető, uniformizált plaza kultúra ellenpontja.

Egyesületünk olyan terveket látna szívesen, melyek a Piac fenti szerepéből és régi hangulatából minél többet megőriznek, illetve amelyeket az érintettek bevonásával alakítanak ki. 

A külső beruházó bevonása a finanszírozás szempontjából indokolt lehet, ám nem értünk egyet azzal, hogy csak egyféle építészeti koncepció és piactér elhelyezés fusson a tervezési folyamatban. Ezen felül egy ilyen jelentőségű és ennyi embert közvetlenül érintő ügyben meg kell találni a módját annak, hogy a Piac jelenlegi használói, árusok és vásárlók elmondhassák véleményüket az egyes alternatívákról.

Bízunk abban, hogy az esetleges külső befektető több eltérő alternatívában is megtalálhatja a jövedelmezőséget.

Nem célunk a számháború, de azt is fontos megjegyezni, hogy a Piac korszerűsítésének költségeire léteznek 7-800 millió forintos költségbecslések is, és nem feltétlenül szükséges új épületben gondolkodnunk.

Röviden összefoglalva Nyíregyháza 3 lehetőség közül választhat:

  1. A jelenlegi Piac korszerűsítése saját költségen;
  2. A jelenlegi épület elbontása és új piaccsarnok építése szintén saját költségen;
  3. Külső beruházó bevonásával új, többfunkciós épület létrehozása.

Javasoljuk, hogy mindhárom alternatívára szülessenek koncepcionális javaslatok látványtervekkel és költségvetéssel, valamint ezekről a tervezésért felelős vezetők kérjék ki az érintettek véleményét.


 


 
 

© 2012 E-misszió Egyesület
Joomla! is Free Software released under the GNU General Public License.