Honfoglaló őseink a nyírségi homokbuckás vidékre érkezve még hatalmas tölgy- és nyírerdőket, halban gazdag tavakat rejtő mocsarakat, lápokat, szikeseket és füves száraz legelőket találtak.

A „második honfoglalókat”, a XVIII. század közepén érkező szlovák telepeseket már megváltozott táj fogadta: az Oláh-rét környékéről például szinte teljesen eltűntek az erdők, viszont hatalmas rétek, legelők, mocsarak határozták meg a tájat, a hátasabb részeken szántóföldekkel, a völgyekben lassú folyású (de malmok hajtására alkalmas) patakokkal. A mai tározó területén természetes tó volt még ekkor, amely egészen a XIX. század végi lecsapolásokig őrizte jellegét.

Bár a XX. század természetet egyre inkább kizsákmányoló üteme a környék éltető vizeinek elvezetéseivel és a rétek ésszerűtlen beszántásával már-már a természet teljes eltűnésével fenyegetett, az Oláh-rét és közvetlen környezete viszonylag épen túlélte a megpróbáltatásokat. A terület mai képe példaszerűen illusztrálja az évszázadokon át jellemző nyírségi tájat: a hátas részeken szántók találhatók, de ahol már megjelennek a tavaszi vizek, ott fás legelők, kaszálórétek, a legnedvesebb területeken nádasok, s a hajdani tó helyén víztározó látható.

Íme egy darab otthonunkból, a Nyírségből!