Több civil szervezet vezetője ma egyeztetést folytatott Jávor Benedekkel, az országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának LMP-s elnökével és Nagy Andorral, a bizottság KDNP-s alelnökével az alapvető jogok biztosának mandátumáról szóló sarkalatos törvény tervezetéről.

Hétfőn négy civil szervezet levelet (1) fogalmazott meg a Kormányhoz, amelyben értetlenségüket és tiltakozásukat fejezték ki amiatt, hogy az Országgyűlés elé beterjesztett törvényjavaslat fel kívánja számolni a jövő nemzedékek helyettes biztosának eljárási lehetőségeit annak ellenére, hogy az Alaptörvény önálló felelősséggel és legitimációval ruházza fel a helyettes biztost.

A mai napig 64 civil szervezet csatlakozott a nyilatkozathoz a jövő nemzedékek biztosa eddigi hatáskörének megőrzése érdekében.

A javaslat például a jövő nemzedékek védelmének ellátása helyett csupán „annak figyelemmel kísérését” szabja meg a helyettes feladatául – szemben a nemrég elfogadott Alaptörvénnyel. Emellett teljesen súlytalan helyettesi intézményt hoz létre, megszüntetve az eddigi biztos vizsgálati jogosítványait és munkáltatói jogköreit.

Jávor Benedek és Nagy Andor a mai megbeszélés alapján kijelentették, hogy jó esélyt látnak a törvényjavaslat olyan módosítására, amely jelentős mértékben tükrözi a civil szervezetek elvárásait.

A civil szervezetek eleve fájlalták, hogy az új Alkotmány helyettesként definiálta a jövő nemzedékek biztosát, szemben a három éve jól működő önálló biztosi rendszerrel. Azt viszont minimális elvárásnak tartják, hogy a jövő nemzedékekért felelős helyettes biztos érdemi hatáskörökkel és intézményi kapacitásokkal rendelkezzen az egészséges környezethez való jog és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmének ellátásához. Ezért a civil szervezetek sürgetik, hogy az Országgyűlés a törvényjavaslatot úgy fogadja el, hogy állítsa helyre a jövő nemzedékek biztosának eddigi hatásköreit.

Az Országos Környezetvédelmi Tanács – amelynek tagjai az ipar, a tudomány és a civil társadalom képviselői – tegnapi elfogadott állásfoglalása (2) szerint a törvényjavaslat nem felel meg az Alaptörvény rendelkezéseinek és nem biztosít hatékony jogvédelmet a jövő nemzedékek jogainak és a környezet védelmének. Hasonló elvárásokat (3) fogalmazott meg még májusban a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács is.

Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata (Kötháló)
Levegő Munkacsoport
Magyar Természetvédők Szövetsége
Védegylet
Zöld Nők

Jegyzetek:
(1)    http://www.levego.hu/hirek/2011/06/veszelyben_a_jovo_nemzedekek_kepviselete
(2)    http://www.oktt.hu/?p=allasfoglalasok_item&id=116
(3)    http://www.nfft.hu/allasfoglalasok_az_uj_alaptorvenyrol_es_a_videkstrategia_koncepciojarol/

További információ:
Dr. Farkas István ügyvezető elnök, Magyar Természetvédők Szövetsége, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., 06-70-340-8801
Csonka Martina kommunikációs asszisztens, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., tel.: 216-7297,06-70-940-5975